Nyomtatás

Képformátumok: TIFF


A TIFF (Tagged Image File Format = kb. megjelölt képek fájlformátuma) egy igen elterjedt rasztergrafikus fájlformátum. Főbb felhasználói: grafikus képek, nyomdai felhasználás, könyvkiadás, illetve professzionális fotók. A TIFF formátumot széleskörűen támogatják a képszerkesztő alkalmazások, valamint a szkennerek, szövegszerkesztők, optikai karakterfelismerők és egyéb alkalmazások.
Magát a TIFF formátumot az Aldus Corporation fejlesztette ki – főleg kiadványszerkesztésre, illetve az 1980-as évek asztali képolvasói számára. Az első verziót 1986 őszén publikálta a cég kettő korai verzió után. Kezdetben minden egyes képpont csak két értéket vehetett fel: feketét, illetve fehéret; mivel az asztali szkennerek csak ezt tudták kezelni. A szkennerek erősödésével, valamint az asztali gépeken megjelenő egyre nagyobb tárhelyeknek köszönhetően a TIFF eleinte szürke-árnyalatos formátum lett, majd hamarosan színes. A következő, 4.0-ás verzió 1987 áprilisában jelent meg – számos kisebb javítással. Az 1988. októberében megjelent 5.0-ás verzió már a színes képeket támogatta, valamint az LZW tömörítést. Az Aldus az utolsó saját, 6.0-ás verziós formátumát 1992-ben adta ki, majd az Adobe felvásárolta az egész céget 1994-ben. A cég azóta számos formátumot publikált. Bár a formátum eredeti neve Tagged Image File Format volt, de a 4.0-ás verzió óta az új név Tag Image File Format lett.
A TIFF maga egy rugalmas, alkalmazkodó fájlformátum, amely egyetlen fájlban kezeli a képet és a feldolgozásához szükséges adatokat a fejlécben (pl.: méret, képadatok, tömörítési arány), így meghatározza a kép arányait és formáját is. A TIFF tartalmazhat például egy JPG formátumú (veszteséges) képet, valamint egy PatBits formátumú (veszteségmentes) képet. A TIFF szintén tartalmazhat vektor-alapú leíró görbéket (pl.: körvonalak, vágóélek, képi keretek). Amúgy a TIFF képes veszteségmentes tömörítésre is a hagyományos JPG-vel ellentétben, így a szerkesztett képeket lehet újramenteni mindenfajta veszteség nélkül. Maga a TIFF a képeket rétegekben tárolja, igény szerint többszín-lebontással. A túl nagy méret ellentételezésére LZW veszteségmentes tömörítést is tartalmaz a formátum, így kell némi CPU-teljesítmény a helyes megjelenítéshez.

Maga a formátum három belső rétegre van felosztva:

A fájlformátum sajnos bonyolult lett például azért is, mert a H után a többi réteg tetszőleges sorrendben jöhet. Ráadásul az IFD réteg szabványa is túl bonyolult lett, ráadásul az egyes alkalmazások önálló IFD-ket is bevezethetnek.

 

Felhasznált irodalom:

–    https://en.wikipedia.org/wiki/Tagged_Image_File_Format
–    https://hu.wikipedia.org/wiki/Tagged_Image_File_Format
–    https://partners.adobe.com/public/developer/en/tiff/TIFF6.pdf 
–    http://www.fileformat.info/format/tiff/egff.htm 
–    http://www.digitalpreservation.gov/formats/fdd/fdd000022.shtml

© TFeri.hu, 2009

Felújítva: 2016. és 2020.