19. fejezet: Szakszavak szótára - "A" betű

logo
- A: Az IBM PC-ken többnyire az elsődleges floppy disk drive jele.
- A osztályú gépek: Az internetre kötött gépek egyik osztály. pl.: 2.x.x.x (ahol x 0 és 255 közötti tetszőleges egész szám) Az első bájt 1. bitje 0, azaz az első bájt 0 és 127 közötti.
Ilyen óriásgép Magyarországon nincs - ez főleg annak tudható be, hogy az internet beindulásakor a nagyobb amerikai cégek/tanintézetek nyakló nélkül kapták az A-osztályú címeket.
- Abakusz: Forrás: http://www.tcf.ua.edu/az/ITHistoryOutline.htm Az alapműveletek egyik első ismert eszköze a világ szinte minden táján 3-4 ezer éve különböző formában feltűnő abakusz volt. Az eszköz igen nagy népszerűségre tett szert, mivel igen nagy sebességgel lehetett rajta elvégezni a négy alapműveletet. Alapváltozatában vágatokba helyezett apró kövekből állt. A kövecske latin neve: calculus. Innen származik a mai kalkulátor szó. Az abakuszt golyós számolótáblává tökéletesítve a XVI. századig, mint fő számolást segítő eszközt használták és egyetemeken tanították a vele végzett szorzást és osztást. Az abakuszt némileg módosítva mind a mai napig használják Oroszországban, Kínában és Japánban.
Kép és adatok: http://www.tcf.ua.edu/az/ITHistoryOutline.htm
- abc: Kottaformátum, főleg MIDI-típusú zenék lekódolására alkalmas! Óriási előnye, hogy simán szövegállományban lehet elmenteni a teljes zenei anyagot! Részletesebben: http://www.gre.ac.uk/~c.walshaw/abc/index.html
- ABCD: Egy régebben sikeres, kizárólag CD-n megjelenő főleg számítógépes témákkal foglalkozó havi kiadvány magyar nyelven.
- Ablakok: A Windows operációs rendszer fő eleme. Gyakorlatilag ez helyettesíti a kisebb-nagyobb csoportokba szedett DOS alatti adatbázis- és file-struktúrát.
- ACBM: File-kiterjesztés. Az egyik grafikus formátum.
- Access: A Microsoft adatbázis-kezelő programja. Lásd: MS-Office.
- Access Controll Right: Ellenőrzési jog a Novell rendszerekben. Angol szavak. Magyar megfelelője: ellenőrzési jog.
- Access Provider: Hozzáférés-szolgáltató. Olyan nagyobb vállalat, vagy cég, amely publikus IP-számmal rendelkezik és ezáltal több, hozzá tetszőleges módon csatolt internet-kérést tud kiszolgálni.
- Accolade: Egy sikeres programcég. Termékei főleg autó-szimulátorok.
- Account: Angol szó,. Jelentése: bérlet, előfizetés.
- ActiveX: A Microsoft által fejlesztett, Windows-alapú szoftvertechnológia, melynek segítségével a weboldalakon és egyes Microsoft-specifikus alkalmazásokban látványos effektusok érhetők el.
- Ada: Nem túl népszerű programozási nyelv.
- Adapter: Angol szó. Megfelelője: értelmező.
- Adatgyűrű: A Token Ring hálózati felépítés adat-továbbítási része.
- Adatkábel: Jobb oldali kép! A monitor érzékenyebbik kábele. Könnyen sérül a vége! Lásd az oldalsó képen a jobb oldali vég!
- ADC: Analóg/digitális átalakító. Engol mozaikszó. Eredetije: Analogue/Digital Converter.
- ADL: A McAfee Scan vírusirtó DOS alatti verziójának egyik kedvelt kiegészítő parancsa. Angol rövidítés. Eredetije: all local drives. Értelme: Minden helyi meghajtó (ellenőrzése).
- Admin:Lásd: Supervisor! Angol szó lerövidítése. Teljes alakja: administrator. (Kiejtése: aedminisztraetor) Megfelelője: igazgató.
- ADN: A McAfee Scan vírusirtó DOS alatti verziójának egyik kedvelt kiegészítő parancsa. Angol rövidítés. Eredetije: all network drives. Értelme: Minden hálózati meghajtó (ellenőrzése).
- Adobe: Az egyik sikeres szoftvergyártó cég. Termékei pl.: Photoshop, Adobe Writer, ... Weblapja: www.adobe.com
- ADSL: Angol szavak rövidítése. Eredeti verzió: Assymmetric Digital Subsriber Line. Értelme: Asszimmetrikus digitális előfizetői vonal. A hagyományos telefonhálózatok vonalait használó, de annál nagyságrendelig gyorsabb internet-hozzáférést lehetővé tevő technológia. Általában nem járul hozzá semmilyen telefonköltség, mert a klasszikus telefon kommunikációs sávjától különböző frekvencián történik az adatátvitel. Alapértelmezett sebességek: 384 KBit/sec lefelé; 64 KBíit/sec felfelé.
- agent: Angol szó. Jelentése: ügynök. Az interneten automatikusan működő robotok egyik fajtája.
- AGP: A legnagyobb adatátviteli szabványt, melyet kifejezetten videó-átvitelre fejlesztettek ki.
- AIDS: Az egyik számítógépes vírus. Csak a .COM kiterjesztésű file-okat fertőzi. Nem memória-rezidens.
- AI: Mesterséges intelligencia. Angol mozaikszó. Eredetije: Artificial Intelligence.
- AIDS Test: Az egyik számítógépes vírus. A .COM és az .EXE kiterjesztésű file-okat fertőzi. Memória-rezidens.
- Aiken, Howard Hathaway: Howard Aiken A Harvard Mark I számítógépek készítő csapat vezetője. Tőle származnak az "Aiken-alapelvek", mely négy fő különbséget jelöl meg a lyukkártyával működő adatfeldolgozó/könyvelő és a tudományos célú számítógépek között.
Adatok: http://historia.et.tudelft.nl/wggesch/geschiedenis/computer/
Kép: http://virtualmuseum.dlib.vt.edu/
- Aknakereső: A Windows egyik jellegzetes logikai játéka. Eretije: Minesweeper. (Kiejtése: májnszvíp’r)
- Aktív hub: Lásd: hub!
- Alaplap: a számítógépek egyik legfőbb része, melyen helyet foglal (többek között) a processzor, a memória, a kártyák helyei,...
- Alba Internet Kft.: Az egyik Internetes szolgáltató cég. Székhelye: Székesfehérvár. Web-címe: http://www.alba.hu/
- Algol: Korai számítógép-programnyelv. Eredetije: ALGOrithmic Language.
- Algoritmus: Alkamazott szabályok, eljárások és utasítások pontosan meghatározott egymásutánja egy bizonyos probléma megoldására.
- Alkalmazásablak: Egy alkalmazáson belüli adatokat összefogó ablak a Windows alatt.
- Alkönyvtár: Egy adott könyvtárból nyíló alárendelt könyvtár. Angol neve: subdirectory.
- ALL (1): A McAfee Scan vírusirtó DOS alatti verziójának egyik kedvelt kiegészítő parancsa. Értelme: Minden meghajtó (ellenőrzése).
- All (2): Angol szó. Magyarul: minden, valamennyi, összes.
- Allan, Paul: Paul Allen William “Bill” Gates szoftverpápa alapító társa a Microsoft-ban. Kép forrása: www.digi.no
- Alpha: Az egyik legsikeresebb számítógép- és alkatrészgyár. Jellegzetes termékük: különösen drága és csúcsminőségű számítógépek.
- Alpha Station: Az egyik sikeres szerver-család.
- ALT: A számítógép billentyűzetének egyik, többnyire szürke színnel kiemelt speciális billentyűje. Többnyire váltóbillentyűnek használják.
- Altair 680: Altair 680 Ez a gép a sikeres Altair 8800-as utóda volt, melyet 1975 októberében építettek. Ezt a modellt a gyártó MITS új alapokra építette, mivel a processzora Motorola 6800-as volt. Bár maga a szerkeszet kisebb volt elődjénél, de itt is voltak előlap kapcsolók. Memóriája az elődének 4-szerese volt és már tartalmazott 1 KByte ROM-os támogatást a soros termiálhoz és a kártyaolvasóhoz. A mindössze 420 $-os árért a vásárlók egy teljes rendszert kaptak képernyő és tárolóegység nélkül, így a gépet minden bekapcsolásakor újra kellett programozni bináris címek és kapcsolók segítségével. Kikapcsoláskor a RAM teljes tartalma elveszett. Gyakorlatilag egy teljesen használható rendszerhez - terminállal vagy konzol-írógéppel, és a tároláshoz kazettás magnó vagy floppy-egység - körülbelül 2000 $-t kellett beruházni, ami egy elég komoly összeg volt.
Az első használható programozási nylevet a frissen alakult Micro-Soft (!Így, kötőjellel) írta át BASIC 2.0 néven az Intel 8080-ról Motorola 6800-ra. Mivel az Altair 680-as nem volt az első, sem a legolcsóbb 6800-as rendszer, nem lett nagy siker.
Technikai részletek: Név: Altair 680; Gyártó: MITS; CPU: Motorola 6800; Billentyűzet: nincs, csak 27 darab adat- és állapotkapcsoló; Sebesség: 500 KHz; RAM: 1 KByte; ROM: 1 KByte; Szöveges mód: kiegészíthető videó-terminállal; Méretek: 28*28*12 cm; I/O portok: soros; Perifériák: memória-kártya és I/O egység.
Adatok és kép: http://old-computers.com/
- Altair 8800: Altair 8800 Ez az 1975-ben, az USÁ-ban épített számítógép az egyik legelső otthoni felhasználásra szánt számítógép volt. Magát a gépet eredetileg mint alkatrészt adták el, de némi plusz pénzért teljes értékű gépet lehetett belőle összeállítani. Habár nem volt billentyűzete, de "programozni" az előlapi kapcsolókkal lehetett - és mivel nem volt videó-kimenete (sem), az eredményt LED-diódákra adta ki. Az Altair 8800-nak egyetlen bemeneti portja volt (I/O cím: 254), amely egy 8-állapotú kapcsolót tudott megcímezni és egyetlen kimenete (I/O cím: 255), amely 8 darab LED-et címzett meg (amíg a CPU futási módban volt). A MITS számos perifériát és kártyát készített a géphez, például: videókártya, terminált összekötő soros kártya, RAM-ot kiterjesztő kártya és 8"-es floppy (70 KByte). Bár hihetetlen, de maga az Altair név a Star Trek c. televíziós sorozatból származott, mivel a computer tervezőinek ez volt a kedvence.
Technikai részletek: Név: Altair 8800; Gyártó: MITS; CPU: Intel 8080 vagy Intel 8080A; Sebesség: 2 MHz - minden utasítás 4 órajelet vesz igénybe; RAM: 256 Byte - memóriakártya nélkül; ROM: nincs; Szöveges mód: nincs - külön kártyán 64*12-es); Ár: 595 $.
Adatok és kép: http://old-computers.com/
- ALT GR: A számítógép billentyűzetének egyik, többnyire szürke színnel kiemelt speciális billentyűje. Gyakorlatilag csak a magyar billentyűzeteken található meg, mivel a magyar nyelv speciális karaktereinek nincs helye az eredeti angol billentyűzeten. Így - megoldásként - sor került a jobb oldali ALT billentyű átnevezésére. Az új keresztségben "ALT GR" nevet kapott billentyű egyes speciális billentyűkkel együtt lenyomva adja vissza az eredeti angol billentyűzeteken szereplő, de a magyarra már rá nem került karaktereket.
- AltaVista: Altavista Az egyik lepnépszerűbb Internetes keresőszerver. Web-címe: http://www.altavista.com/
- ALT+TAB: A Windows által használt jellegzetes billentyű-kombináció, melynek segítségével az éppen aktív programok között válthatunk egérkattintások nélkül.
- ALU: Aritmetikai-logikai egység, a processzor része. Angol mozaikszó. Eredetije: Arithmetical Logical Unit.
- Amdahl, Gene: Az első operációs rendszer kifejlesztője 1954-ből IBM 704-es gépre.
- Amerikai Profi Kosárlabdaliga: Lásd: NBA!
- Amerikai Űrkutatási Hivatal: Lásd: NASA!
- A.m.:Déli 12 óra élőtti napszak (angol) rövidítése. (Kiejtése: éj-em). Lásd még: p.m.!
- AM: Amplitúdó-moduláció. Lásd: Rádió!
- AMD: AMD logo Az egyik vezető amerikai processzor-gyártó. Kiváló minőségű és elérhető áru Intel-klónjairól híres. Amíg az Intel nem hozta ki a jogvédett Pentium-szériát, addig ők is gyártottak ugyanolyan nevű klón-processzorokat, mint az Intel. A Pentiumos korszakban már más márkevevek kellettek, így a Pentium megfelelője az AMD K5, míg a Pentium II megfelelője az AMD K6 lett, míg folytatása az igen sikeres AMD K7, ami az Intel Pentium III-nak felel meg. Angol mozaikszó. Eredetije: Advanced Micro Devices, Inc. Magyarul kiterjesztett mikromeghajtás. Web-címe: http://www.amd.com/
- AMD K5: Lásd: AMD.
- AMD K6: Lásd: AMD.
- America Online: Az egyik legnépszerűbb és legnagyobb amerkai Internet-szolgáltató cég. Rövidítése: AOL = America Online. Web-címe: http://www.aol.com/
- Amiga: Egy meglehetősen sikeres, de mára teljesen elavult számítógép-család.
- Analóg: A Windows 9x Óra nevű programjának egyik lehetséges (mutatós) beállítása.
- AND: Angol szó (kiejtése: end), logikai művelet.(ÉS) Igazságtáblázatát lást a logikai műveleteknél!
- Andromeda: Az egyik számítógépes vírus. Főleg a .COM és az .EXE kiterjesztésű file-okat fertőzi. Van olyan verziója is, amelyik megtámadja az egyes vírusirtókat!
- ANI: File-kiterjesztés. Az egyik grafikus formátum. A Microsoft dolgozta ki. Angol mozaikszó. Eredetije: Animated Cursor. (Kiejtése: eniméjtid kurzör) Magyarul: animált kurzor.
- AniGIF: Az egyik lehetséges mozgó animációs formátum.
- Anonymous (1): Lásd Guest! Latin eredetű szó. Magyar megfelelője: névtelen. (Kiejtése: anonimusz).
- Anonymous (2): Az FTP-szervereken legtöbb helyen megengedett, minimális titkosítást is nélkülöző csatlakozási név. A kért jelszó hivatalosan a csatlakozó E-mail címe, de gyakorlatilag egy tetszőleges E-mail cím is lehet!
- ANSI (1): A képernyő-karakterek egy bizonyos szabványa, többnyire Windows alatt használatos.
- ANSI (2)Amerikai Nemzeti Szabványügyi Szervezet. Angol mozaikszó. Eredetije: American National Standards Institute.
- Anti Virus Toolkit: Lásd: Toolkit!
- Anti-aliasing: A 3dfx-kártyák egyik tulajdonsága. Lényege: A kontrasztos színek határán megjeleno 'cakkos' élek eltüntetésére.
- AOL: Lásd: America Online.
- API: Alkalmazói program interfész. Angol mozaikszó. Eredetije: Application Programming Interface.
- Append: Angol szó. Magyarul: fűz, hozzáfűz.
- Apple: Apple logo Az egyik legnépszerűbb számítógépgyártó. Computerei rendre jobbak, mint a hasonló kategóriájú IBM-típusú gépek, de drágábbak is. Mára a szerepe jelentősen lecsökkent. Webcíme: www.apple.com
- Apple 1: Apple 1 Az Apple 1-es története mára már legenda lett. De hogy is volt ez valójában? Steve Wozniak, a Hewlett-Packard egy mérnöke saját számítógépet akart építeni. Ő nem engedhette meg magának az igen népszerű és például az Altair 8800-ban is használt igen népszerű, de elég drága Intel 8080-as CPU-t. Választhatta volna a Motorola 6800-ast is, de az sem volt éppen olcsó. Végül is a MOS 6502-es mellett döntött, amely szinte teljesen azonos volt a Motorola 6800-zal, de sokkal olcsóbban hozzá lehetett jutni. Ezen CPU köré építette gépét. A számítógépét sokkal egyszerűbben lehetett használni, mint az Altairt, mivel az Apple 1-nek volt billentyűzeti kapcsolata és a karaktereket egy sima televízió képernyőjén is meg tudta jeleníteni, míg az Altair csak LED-eket használt. Ám ez a kiiratás elég lassúcska volt, mindössze 60(!) karakter másodpercenként!
Steve Jobs, aki az Atari gépen dolgozta ki a "Breakout" játékot ( Wozniak kis segítségével ), szintén érdeklődött az ötlet iránt. Ők alapították az Apple Computer Company-t és megpróbálták eladni számítógépüket. Egy számítástechnikai üzlet tulajdonosa, Paul Terrell, szintén érdelődést mutatott az újdonság iránt, de csak teljes kiszereltséggel; ugyanis az új Apple 1-es igen meztelen volt: se monitor, se tápegység, se billentyűzet, se kazettás adatrögzítő egység, ... Így kiegészítették egy Wozniak által tervezett kazettás modullal a gépet, valamint a frissen írt Basic-verzióval tették eladhatóbbá a gépet.
Körülbelül kétszázat adtak el ezen egységekből. A gép oly' annyira népszerá lett, hogy a Commodore (!) vállalattól Jack Tramiel megpróbálta felvásárolni az egész Apple vállalatot, mivel a gép agyának, a MOS 6502-es CPU-nak MOS-technológiája a Commodore tulajdona volt. Wozniak 15000 $-t kért, ám ezt Tramiel sokallta. A sikerszéria következő darabja az Apple II-es lett, mindössze egy évvel később!
Technikai részletek: Név: Apple 1; Gyártó: Apple; Idő: 1976 áprilistól 1977-ig; Sebesség: 1 MHz; RAM: 8 KByte; VRAM: 1 KByte; ROM: 256 Byte; Szöveges kijelző: 40x24-es; Tápegység: beépített; Eredeti ár: 666,66$ (USA, 1976).
Adatok és kép: http://old-computers.com/
- Apple II: Apple 2 Egy legenda, az Apple 1, folytatása és annak logikus továbbgondolása. Ez volt az első igazán sikeres terméke az Apple Computer-nek. Mivel Steve Wozniak be akarta mutatni a saját fejlesztésű "Pong" játékát egy új Apple 2-es gépen, ezért az eredeti Apple 1-et felturbósította színkezeléssel, hanggal és minimális iránykezeléssel.
Az Apple II eredetileg 4 KByte RAM-ot tartalmazott, de ezt ki lehetett egészíteni újabb 4, vagy 16 KByte-os egységekkel. Végül a memória lehetséges értéke 4 és 48 KByte között volt. Ez az ötlet később is nagyon jónak bizonyult az Apple-gépeknél: már a kezdetektől kiegészíthetővé tervezték. A 8 kiegészítő hely (slot) más célokra is kitűnőnek bizonyult: a felhasználók könnyedén kiegészíthették saját rendszerüket, csak egy újabb eszközt dugtak bele az illesztőhelyre, amely az akkoriban még közös technológiai szabványoknak is megfelelt. A ROM tartalmazta a monitort, a 6502-as kódvisszafejtőt (disassembler) és a Wozniak által gépi kódban papíron megírt Integer Basic nyelvet. Nem kellett a nyelvet betölteni kazettáról vagy lemezegységről, így a gép üzembe helyezése után egyből programozhatóvá vált.
Az itt felbukkanó műanyag borítás a vásárlók kedvéért történt. Csupán pár hónappal az Apple II sikeres bemutatója után (First West Coast Computer Faire, Első nyugati parti számítástechnikai vásár, 1977. április), az Apple már háromszáz megrendelést kapott az új gépére, ami százzal meghaladta az előd Apple 1-es teljes eladott példányszámát.
Folytatás: 1979-ben némi kiegészítésekkel dobták piacra az Apple II plus gépet.
Technikai részletek: Név: Apple II; Gyártó: Apple; Idő: 1977. áprilistól 1980-ig; Beépített nyelv: Integer Basic; CPU: MOS 6502; Sebesség: 1 MHz; RAM: 4-64 KByte; ROM: 12 KByte (Monitor + Integer Basic); Szöveges mód: 40x24, illetve 80x24; Grafikus üzemmódok: 40 x 40-48 (16 színben), 280 x 192 (4 és később 6 színben); Színek: 16 db; Hang: 1 csatorna; Tápegység: beépített; Ár: 1298 $ (USA, 1978)
Adatok és kép: http://old-computers.com/
- Apple 2 plus: Apple 2 plus Az Apple 2 kiegészítésekkel forgalmazott verziója.
Technikai részletek: Név: Apple 2 +; Gyártó: Apple; Idő: 1979 júniustól 1983-ig; Beépített nyelv: AppleSoft Basic; CPU: MOS 6502; Sebesség: 1 MHz; RAM: 48 KByte (legfeljebb 64 KByte nyelvi kiegészítő kártyával); ROM: 12 KByte; Szöveges mód: 40x24, illetve 80x24; Grafikus üzemmódok: 40 x 40-48 (16 színben), 280 x 192 (6 színben); Színek: 16 db; Hang: 1 csatorna; Tápegység: beépített; Ár: 1195 $ (USA, 1979)
Adatok és kép: http://old-computers.com/
- Apple III: Apple 3 Az Apple III-ast eredetileg üzleti célokra tervezték. A gép részben kompatibilis volt az Apple II-vel - néhány operációs rendszerbeli parancsnak köszönhetően. A gép egy igen erőteljes memória-menedzselési rendszert használt és SOS ( = Sofisticated Operating System) rendszer alatt működött, mely kiváló volt például a meghajtók független kezelésében. Ráadásul ez volt az Apple professzionális operációs rendszerének, a ProDOS-nak az "őse" és néhány részét később a Lisa és a Macintosh rendszerekben is felhasználták. Az eredeti minőségi munka ellenére az Apple III meglehetősen sok technikai problémával küzdött, például a szörnyű tárolótokkal. Ezt a magas belső hőmérséklet az alaplap és néhány helytelenül beépített chip gyakori felforrósodása okozta. Az Apple azt tanácsolta az embereknek, hogy egyszerűen emeljék fel a számítógépüket pár centiméterrel az asztallap fölé és dobják le! Ez egy rejtélyes (és meglehetősen helytelen) üzleti fogás volt. Folytatásban az Apple III plus jött 1983 decemberben néhány apróbb kiegészítéssel, melynek Apple IIe-stílusú billentyűzete és új videó-kimenete volt. Négy hónappal később beszüntették a gyártását.
Technikai részletek: Név: Apple III; Gyártó: Apple; Idő: 1980 májustól 1983 decemberig; Beépített nyelv: Üzleti BASIC; Billentyűzet: 74 gombos numerikus billentyűkkel; CPU: MOS 6502A; Sebesség: 2 MHz; RAM: 128 KByte (kiegészíthető 512 KByte-ra); ROM: 16 KByte; Szöveges mód: 40 vagy 80 x 24 sor; Grafikus üzemmódok: 40 x 40-48 (16 szín), 280 x 160-192 (6 szín), 560 x 160-192 (2 szín); Szín: 16 legfeljebb; Hang: 1 csatorna 7 oktávnyi szélességgel; Méretek: 44.4 x 46.2 x 12.2 cm; I/O portok: Monitor, 4 db belső kártyahely, RS-232, Floppy disk kimenet; Beépített média: 140 KByte-os 5.25" floppy-meghajtó; Operációs rendszer: SOS; Tápegység: beépített; Csatlakoztatható perifériák: 5 MByte HDD, kettős floppy-egység, színes videó-kártya; Ár: Ł1995 (Anglia, 1983)
Adatok és kép: http://old-computers.com/
- Apple Lisa: Apple Lisa 2 1979-ben az Apple II-sorozat (Apple IIe, IIc, IIgs, és Apple III) igen nagy sikerek elé nézett. A Xerox cég Palo Alto-i PARC ( = Palo Alto Research Center) laboratóriumában tett látogatásán Steve Jobs, az Apple elnöke egy csomó új technológiát látott, például: Ethernet hálózat, grafikus felhasználói felület, objektum-orientált programozás és lézernyomtatók. Steve Jobs úgy döntött, hogy elkezdi egy új grafikus számítógép, a LISA fejlesztését. Rengeteg munka és kettő, menet közben elvetett prototípus után a kész gépet 1983 januárjában mutatták be. A LISA eredetileg csak kódnév volt. Állítólag Steve Jobs legidősebb leánya, Lisa Nicole után kapta a gép a LISA nevet. Maga a LISA-project kb. 50 millió $-ba került és egy embernek több, mint 200 évnyi munkájába került volna a kutatása és a kifejlesztése.
Ez bizonyult a "Következő Nagy Ötlet"-nek, mivel a LISA volt az első grafikus felhasználói felülettel (= GUI) forgalmazott személyi számítógép. Minden mendemonda ellenére a Lisa nem volt a Macintosh őse. A Lisa és a Macintosh két, meglehetősen távoli fejlesztés. Az eredeti Lisa nem tudta használni a Macintosh programjait és viszont. A Lisa op. rendszere (LISA OS = Office System) volt a legelső többszálas operációs rendszer.
Ám egyrészt az akkoriban igen magas árnak köszönhetően ( 9999,99 $ még 1983-ban!), másrészt a Macintosh-sal való verseny miatt a Lisa lett az Apple egyik legnagyobb bukása ( az Apple 3 és a Newton mellett). A Lisa új verziója 1984 januárjában jelent meg: Apple Lisa 2. Számos apró fejlesztés mellett már 3,5"-es floppy-t használt (800 KByte) a régi 5,25"-es helyett. A Lisa 2-nek 3 al-verziója létezik:
- Lisa 2 alapverzió: 1 MByte memória helyett csak 512 KByte.
- Lisa 2/5: A Lisa 1-hez legközelebb álló fejlesztés - az eredeti ár feléért, ráadásul 5 MByte HDD-vel.
- Lisa 2/10: már 10 MByte-os a merevlemez.
1985-re a Lisát átnevezték "Macintosh XL"-re, melyet a gép besejében egy ROM-chip cseréjével kötöttek egybe. Ez a ROM és a képernyő megváltozása tette újjá a Macintosh operációs rendszert ( = MacOS), melyet teljesen új fejlesztésként mutattak be. (Érdekes adalék, hogy 1985-ben az eredeti Macintosh nem tartalmazott HDD-t!) Amikor az új Mac Plus kijött, akkor az összes addigi Lisa- és Macintosh-tulajdonos számára lehetőséget nyújtottak egy kedvező árú cserére.
Technikai részletek: Név: LISA / LISA 2 - Mac XL; Gyártó: Apple; Idő: 1983 január - 1986 augusztus; Beépített nyelv: Lisa OS; Billentyűzet: 77 gombos - numerikus billentyűkkel; CPU: Motorola MC 68000; Sebesség: 5 MHz; RAM: 1 MB (2MB max.); ROM: 16 KByte; Szöveges üzemmód: 40 x 32 bittérképes; grafikus üzemmód: 720 x 364 képpont; Monitor: Monochrome (12" beépített); Hang: Continuously Variable Slope Demodulator ( = CVSD); Méret: 35 x 47.5 x 38.8 cm ; Súly: 15.2 Kg; I/O portok: 2 x RS232, 3 bővítőhely, 1 párhuzamos (csak az eredeti Lisá-nál); Beépített médiák: Lisa: 2 db 5.25"" FDD (871 KByte), Lisa 2/Max XL: 1 db Sony 3.5" floppy drive (400 KByte); Operációs rendszer: Lisa Office System vagy Mac OS; Tápegység: 150W beépített; Perifériák: 5 vagy 10 MByte HDD; Ár: 9999,99$ (USA, 1983)
Adatok és kép:
http://old-computers.com/
- Apple Macintosh: Apple Mac A Macintosh és utódai (II-es és III-as sorozat) lettek az első üzletileg igazán sikeres számítógépek, melyek GUI-t alkalmaztak, habár a legelső GUI-s gép a Xerox Star 8010-ese volt még 1981-ben.
Nem sokkal a Lisa sikere után az Apple egy újabb látványos lehetőséget akart teremteni, melyet az öreg MS-DOS és az akkori szöveges alapú prgrmaok nem tudtak megfelelően kezelni: ez volt a grafika! A sikertelen kezdeti próbálkozások után a sikeres modell nem tartalmazott HDD-t, csak az egyodalas floppy-t támogatta, nem volt bővíthető és nagyon kicsi memóriája volt!
Az újabb verziókban már megjelent az 512 KByre RAM (Macintosh 512) és további ötletek (Macintosh Plus).
Technikai részletek: Név: Macintosh; Gyártó: Apple; Idő: 1984 január - 1985 október 1; Billentyűzet: teljes 59-gombos; Sebesség: 7.83 MHz; RAM: 128 KByte (bővíthető 512 KByte-ra); ROM: 64 KByte; Szöveges üzemmód: 40 x 32 bittérképes; Grafikus üzemmód: 512 x 342. A kontraszt-szintet software-es úton lehet szabályozni; Színek: 9" fekete-fehér monitor; Hang: 4 hang, 12 oktáv 22 kHz-cel; Méret: 13.6" x 9.6" x 10.9"; Súly: 16.5 lbs; I/O portok: 2 soros (RS 232/422) a nyomtatónak és a modemnek, egér, külső floppy-meghajtó és hang-kimenet; Beépített médiák: 1 db 400 KByte-os belső floppy és 1 db hasonló opcionális; Operációs rendszer: MacOS; Tápegység: beépített; Ár: 2495$ (USA, 1984)
Adatok és kép: http://old-computers.com/
- Applet: Kisalkalmazás. Ilyen például egy Java nyelven írt applet.
- Application: Angol szó. Jelentése: alkalmazás, önálló program.
- Archie: FTP-szervereken kereső, valaha igen népszerű program.
- Arcnet: Az egyik legelterjedtebb hálózat-építési mód fa topológiával, de gyűrű-protokollal.
- Area: Angol szó. Magyar megfelelője: terület.
- Arial: A Windows alatt használt egyik közkedvelt betűtípus.
- ARJ: Egyik legközismertebb tömörített állomány kiterjesztése, illetve magának a programnak a neve. Szerző: Robert K. Jung.
Angol szavak rövidítése. Eredetiben: Archive Robert Jung.
- Arpanet: Arpanet, 1969 dec. A Pentagon által eredetileg kialakított 4 hostból álló hálózat, amelyből később az egész Internet kifejlődött. Alakulás éve: 1969. Működésének megszüntetése: 1990. Angol mozaikszó. Eredetije: Advanced Research Project Administration NETwork. Adatok és kép: http://www.computerhistory.org/
- ASAP: Amilyen gyorsan csak lehet - angol rövidítése. Eredetije: As Soon As Possible.
- ASCII: ASCII, 1963 A képernyő-karakterek egy régebbi szabványa. 256 alapvető értéket vehet fel. Országonként és nyelvenként más és más lehet. Eredetileg 1963-ban készült el és csak 128 karaktert tartalmazott. A rövidítés eredetije: American Standard Code for Information Interchange.
Adatok és kép: http://www.computerhistory.org/
- ASP (1): Hálózati alkalmazás-szolgáltató, aki előfizetőinek programokat ad bérbe. Angol mozaikszó. Eredeti: Application Service Provider.
- ASP (2): Az internetes fájlok egyik típusa, melyet a Microsoft fejlesztett ki és leginkább MS-szerverek adatbázisainak elérésére alkalmas. Angol mozaikszó. Eredetiben: Active Server Page. (Aktív szerver-oldalak).
- ASPI: Továbbfejlesztett SCSI programozási interfész. Angol mozaikszó. Eredetije: Advanced SCSI Programming Interface.
- ASR: Angol mozaikszó. Eredetiben: Automated Speech Recognizer. Jelentése: Automatikus beszédfelismerés. Értelme: a Philips által javasolt beszédfelismerési technológia.
- Assembler: Meglehetősen nehéz, kíméletlen programnyelv. Előnye: itt írhatóak a leggyorsabb programok. Más néven: assembly.
- Assembly: Lásd: assembler.
- AT (1): Advanced Technology = Kiterjesztett technológia. Az IBM új kategóriájú gépei, melyeket az XT után vezetett be. Az AT lehetséges típusai: 286, 386, 486,...
Részletesen: 19.i. fejezet IBM PC AT
- AT (2): Az egyik billentyűzet-típus. 101-102 gombos. Használata gyakorlatilag az egyik legelterjedtebb manapság.
- at (3): Ausztria országkódja az Interneten. Eredetije: Austria.
- ATAPI: AT-gépek kapcsolati programozási felülete. Angol mozaikszó. Eredetiben: AT Attachment Packet Interface
- Atari: Atari 1977 Space Invaders és Combat Játékok egészen új generációja született 1977 júliusában, amelyből vállalatok sora húzott több milliárd dolláros hasznot az azóta eltelt évtizedek során.
Habár az Atari VCS nem volt a legeslegelső videójáték, de ez vált igazán sikeressé forgalomba hozása után pár hónappal. Az első játékkonzol ötlete 1975-ben született meg az Atari-nál és a Warner Brothers-nél, az anyacégnél. Gyakorlatban a konzol ROM-jába égetett játékot terveztek, csak az utolsó pillanatban döntöttek a kártyás (cartridge) verzió mellett. A játék neve "Combat" (küzdelem) volt. Nagyon fontos, hogy az első kártya megjelenése után a konzol-tulajdonosoknak több hónapot kellett várni a folytatásra. Az első 8-as sorozat hatalmas sikert aratott, köztük a "Space Invaders" (Űr-támadók), mely az Atari világsikerét hozta és több, mint 100 millió $-os hasznot eredményezett. Két év alatt az Atari több, mint 25 millió konzolt adott el és 5 milliárd $-os forgalmat ért el, főleg a kártyák és a választható kiegészítők révén. Persze a siker meghozta a további gyártók kedvét is, például a Namco gyár is hamarosan piacra dobta a "Pacman" nevű játékát.
Magát az Atari konzolt és utódait 14 éven keresztül adták el, ami egy hihetetlen hosszú sikerszéria az informatika igen gyorsan változó világát tekintve.
Adatok és kép: http://old-computers.com/
- ATDM: Aszinkron időmegosztáson alapuló (kapcsolat-)megosztás. Angol mozaikszó. Eredetiben: Asynchronous Time-Division Multiplexing
- ATM (1): Az egyik lehetséges nagysebességű adatátviteli eljárás. Angol mozaikszó. Eredetiben: Asynchronous Transfer Mode. Értelme: nem-szinkron adatátviteli mód.
- ATM (2): Az utcákon, nagyobb bevásárlóközponzokban, forgalmas helyeken, stb. található pénzügyi terminálok, melyek elsődleges feladata, hogy a bankszámlákon lévő pénzhez hozzá lehessen jutni; de egyre gyakrabban lehet sok minden másra is felhasználni! Angol mozaikszó. Eredetije: Automatic Teller Machine.
- AT&T: AT&T logo Az egyik legnagyobb amerikai távközlési vállalat, melynek igen nagy szerepe volt a számítógépes távközlés elterjesztésében. Weblapja: www.att.com Angol mozaikszó. Eredetije: American Telephone and Telegraph.
- At sign: Lásd: @ !
- ATA: Az IDE-csatolók egyik korai típusa.
- ATTACH: Rácsatlakozás egy Novell szerverre az ilyen hálózatokban.
- Attachment: Angol szó. Jelentése: csatolás, melléklet. Például: levélhez csatolt kép, szöveg, szoftver, stb.
- Attributes: Angol szó. Megfelelője: kiterjesztések.
- Attribútum: A file-ok különleges kiterjesztései. Például: csak olvasható, rendszerfile,...
- AU: Az egyik népszerű audió-file kiterjesztés. Angol rövidítés. Eredetije: audio.
- Audió-file: Zenei, illetve hanghatásokra alkalmas file.
- Authoring tool: Angol szavak. Jelentésük: Szerkesztési segédeszköz, program.
- AUTOEXEC.BAT: Az MS-DOS operációs rendszerben a gyökérkönyvtár egyik fontos file-ja, ami a számítógép beállításainak egy részét végzi. Legegyszerűbben az NCEDIT-tel szerkeszthető.
- AV: Az Audio/Video szabvak rövidítése.
- AVI: File-kiterjesztés. Az egyik kedvelt animációs formátum. Eredetileg a Microsoft dolgozta ki. Angol rövidítés. Eredetije: Audio Video Interleave.
- Award: Egyik leggyakoribb alaplap-típus.
- Átviteli módok: Lásd: rádióátvitel.