Mivel a Ballisztikai Kutató Laboratórium volt az ENIAC egyik fő támogatója, így az eredetileg a katonaság Los Alamos-i hidrogénbomba-kutatásában résztvevő John von Neumann is részt vett az ENIAC-projektben, amint tudomására jutott a számítógép tervezése (1945-től). Akkoriban ő volt a világ egyik legnagyobb matematikusa és az egyik legzseniálisabb tudósa. Segítségét Szilárd Leó, az atombomba és Albert Einstein, a relativítás atyja is igen sokra értékelte. Neumann munkásságának eredményeképpen a "First Draft..." nevű belső jelentésben elsőként foglalta össze a modern számítógép technikai és elvi követelményeit, valamint a tárolt program elvét a soros működésű, memória-szervezésű architektúra mellett. (Képen: Neumann János. Eredeti kép: http://www.computerhistory.org/) A fő elvek a következők voltak:

1. A számítógép legyen teljesen elektronikus. Külön vezérlő és végrehajtó egysége legyen.

2. Kettes számrendszert használjon.

3. Az adatok és a programok ugyanabban a belső tárban, a memóriában legyenek.

4. A számítógép univerzális Turing-gép legyen.

Mind a mai napig valamennyi számítógép Neumann-elvű!

Los Alamos bázisa később annyira bekapcsolódott az ENIAC futtatásába és tesztelésébe, hogy az eredetileg tervezett tüzérségi számítások mellett hidrogénbomba-kutatásokra is alkalmazták a gépet. Az ENIAC-ot számos komplex művelet-sorral lehetett programozni, közte hurkok, ágak, elágazások és szubrutinok. Ám a feladat nehézsége össze sem hasonlítható a mai programozással, mivel a hetek alatt papírra került (logikai) terveket igen alapos ellenőrzés és tesztelés követte, majd csak utána lehetett mindezt a szabványos lyukkártyákra áttenni, hogy végül is lefuttatható legyen a gépen.

Az iszonyú mennyiségű és akkoriban még igen megbízhatatlan elektroncsövek állandóan elromlottak. Viszont ebben a kuszaságban lehetetlen volt az egy-két hibás elektroncsövet megtalálni. Így az üzemeltetők azt az első látásra furcsa eljárást alkalmazták, hogy egyszerre cserélték ki az összes elektroncsövek, amikor azok várható élettartamuk felénél jártak. Az ENIAC átlagosan 2-5 órát működött, majd jött 1-2 napos hibakeresés és programozás. A gép maga 1955-ig működött, majd múzeumba került. Az ENIAC nagy tragédiája volt, hogy már elkészültekor is elavult.

Az ENIAC megépítésétől, tehát a tisztán elektronikus számítógép megszületésétől kezdve soroljuk generációkba a számítógépeket. Az első generációs gépek között azonban nem is az ENIAC volt az első, hanem a teljesen titokban, Angliában épített katonai kódfejtő gép, a Colossus. Miután ez a gép sokáig még katonai célokat szolgált, így létezésére csak 1975-ben derült fény.

Ugyancsak híressé vált az ENIAC utódja, a működését 1949-ben kezdő EDVAC.
(Electronic Discrete VAriable Computer) is, amely az első belső programvezérlésű, elektronikus, digitális, univerzális számítógép volt. Ez a gép már valamivel megbízhatóbban működött, mint az ENIAC, de lényegében ugyanazok voltak a bajai. (alkatrészek, csere, nagy fogyasztás, iszonyú költségek)

A valamivel korábban Angliában elkészített EDSAC is ugyanezeket az elveket alkalmazta.
Az első sorozatban gyártott számítógép az 1951-ben elkészült Univac (Universal Automatic Computer) volt. Ekkor a világon már hat számítógép üzemelt. Az IBM akkori elnöke, Thomas Watson szerint: "Úgy gondoljuk, hogy a világpiacon talán öt darab számítógépet tudnánk eladni." Ennek ellenére cége is bekapcsolódott a versenybe. A jóslat nem, de a döntés igen sikeresnek bizonyult.
A programozás ekkor vagy huzalos kialakítású volt, vagy a gép saját nyelvén történt tömény matematikával. Ekkor még szavak nem voltak, csak matematikai kódok. Egy angol atomtudós fejlesztette ki azt a programot, amely a gép működéséhez közel álló szavakat alkalmazott, a program leírásában pedig már nem számokat, hanem a funkcióra utaló kisebb angol nyelvű betűcsoportokat használtak. Ez az assembly nyelv szolgált később a többi számítógépes nyelv alapjául. Képek forrása: http://www.computerhistory.org/

Az első generációs gépek összehasonlító táblázata