Nyomtatás

Tamás Ferenc: Új gép vásárlása (2017.júl.)


Most, hogy ismételten kezdődik az iskolaszezon, sokan gondolkoznak új számítógép megvásárlásában. Ehhez szeretne ötleteket adni jelen cikk.
Elsődlegesen is három dolgot kell tisztázni:
-    Milyen célra vesszük a gépet?
-    Mennyit szánunk rá?
-    Asztali vagy hordozható gép kell?
Még egy alapelv: csak új gépet vegyünk, mivel egy átlagos számítógép 3-5 év alatt annyira elavul, hogy gyakorlatilag kidobható lesz. Valamint ragaszkodjunk a számlához minden esetben, mert ekkor könnyebben tudjuk megjavíttatni az esetleges garanciális hibákat.
Ha megvan a helye, akkor célszerűbb asztali gépet venni, mivel az olcsóbb, mint bármelyik típusú mobil megoldás, de ha otthon nincsen elegendő helyünk vagy nem csak egy helyen kell használni a gépet, akkor kicsit többért érdemes egy laptopot választani. Asztali gép mellett szól az is, hogy elég nagy monitort tudunk venni hozzá, ami a mobil megoldások esetén nem feltétlenül teljesül. Sokan esküsznek a tabletekre, illetve a nagyobb képernyőjű mobilokra, de szerintem ezek a túl kicsi képernyő láthatósága miatt nem igazán megfelelőek sem hosszú távú munkára, sem hosszabb szórakozásra. A mobil persze elengedhetetlen, de elsősorban kommunikációra való, esetleg fényképezésre, viszont hosszú távú munkára nem javasolt!
Kezdjük az asztali gépek alsó kategóriájával!

1.)    Kicsi, egyszerű számítógép. Cél: internetes weblapok olvasgatása, levelezés, fényképek nézegetése, esetleg szövegszerkesztés. Ide bőségesen elegendő egy átlagos irodai gép vásárlása. Árszínvonal: kb. 80-100 ezer Ft. 1-2-4 magos processzor, 4 GB memória, min. 500 GB HDD, valamint egy egyszerű videokártya. A legtöbb cég kínál is ilyesmiket. Például: https://edigital.hu/asztali-szamitogep-mac/barracuda-pentium-g4560-35ghz-4gb500gb-asztali-szamitogep-p508647  - 83900 Ft, vagy https://www.aqua.hu/konfiguracio/aqua-office-optimal-szamitogep-2.html - 84340 Ft. Ne felejtsük el, hogy az alapgéphez mindenképpen kell egy monitor. Itt is igen széles a kínálat. Ha televízióként is használni szeretnénk a monitort, akkor érdemes erre alkalmas készüléket választani (a legtöbb már ilyen). Monitor választásánál mindenképpen nézzük meg a felbontást, illetve a méretet. Asztali gép esetén nem mellékes, hogy a monitor fizikailag befér-e a neki szánt helyre? Példa: https://edigital.hu/monitor/philips-193v5lsb210-185-led-monitor-p375014  - 22490 Ft, vagy https://www.aqua.hu/20-asus-vs207df-led-monitor-fekete-483912.html  - 23490 Ft.
2.)    Otthoni vagy irodai munka, esetleg online videózás. Itt már célszerűbb egy izmosabb CPU vásárlása, esetleg egy 6-8 magos AMD, vagy egy Intel Core i3 vagy i5 (egy újabb generációs). Ehhez feltétlenül 4 vagy 8 GB memória kell, valamint min. 500 GB HDD, de egészen 1 TB-ig (=1024 GB) is el lehet menni. Ha csak munkára használjuk a gépet, akkor nem kell önálló videokártya, de online filmezésnél már nem árt. Példa: https://edigital.hu/asztali-szamitogep-mac/barracuda-core-i3-4170-8gb-asztali-szamitogep-fekete-p483480  - 107990 Ft. Ha videózásra is használni szeretnénk a gépet, akkor a kis gagyi hangszórók helyett érdemes egy olcsóbb 2.1-es rendszert beszerezni, ami a hagyományos bal-jobb oldali hangszórók mellett egy mélynyomóból áll és elég korrekt hangzást ad. (pl.: https://www.aqua.hu/kereses.html?q_kat=&q=2.1+hangfal  – 9490 Ft) Mostanra már estek eleget az 5.1 es rendszerek árai is, így azt is érdemes fontolóra venni. (pl.: https://edigital.hu/hangfal/logitech-51-z506-hangfal-p61156  - 31441 Ft). Ilyen gépeknél már érdemes fontolóra venni egy 19-es, de inkább 21-es monitort is. Mivel valószínűleg sokat lesz használva, ezért itt a szemünk védelmében érdemes mélyebben is a zsebünkbe nyúlni. Példa a kisebbre: https://edigital.hu/monitor/acer-k202hqlab-195-led-monitor-p476381  - 24390 Ft; a nagyobb esetén is jöjjön egy példa: https://www.aqua.hu/22-aoc-e2280swn-led-monitor-502300.html  - 27190 Ft.
3.)    Otthoni munka/szórakozás. Ezt is igen sokan választják, mivel ez még a megfizethető kategória felső rétege. Itt már érdemes egy AMD A8, vagy A10-es CPU-t venni egy izmos videokártyával, valamint min. 1 TB-s HDD-t, de mellette mindenképpen legyen egy min. 128 GB-os SSD, amire az operációs rendszert tudjuk telepíteni. Itt már min. 8 GB (lehetőleg DDR4-es) szükséges, valamint egy komolyabb hangrendszer. Ráadásul ezt a teljesítményt már egy komoly hűtőrendszerrel kell védeni! Itt már az eddigiekhez képest mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni. Például egy mini kialakításban: https://edigital.hu/asztali-szamitogep-mac/asus-vivomini-pc-vc65-g214z-intel-core-i5-6400t-220-ghz-p501759  - 289990 Ft, vagy https://www.aqua.hu/konfiguracio/aqua-gamer-flex-szamitogep-5.html  (+DVD író/olvasó + 1 TB HDD) - 214910 Ft. A hangrendszerre is jöjjön egy példa: https://edigital.hu/hangfal/genius-sw-hf-6000-51-hangfal-wood-p51322  - 54990 Ft. Végül a megfelelő monitor itt már min. 21-es, de lehet nagyobb is, ráadásul itt már nagyon fontos az elég gyors válaszidő és a megfelelően nagy felbontás is; például: https://www.aqua.hu/24-lg-24m38d-b-led-monitor-414714.html  - 35990 Ft.
4.)    Erős játékgép. Sajnos a drágasága mellett ez avul el a leggyorsabban. A rendszer lelke vagy egy új AMD FX legyen (6 vagy 8 maggal) vagy egy új Intel Core i7-es, esetleg i9-es (4/6/8 maggal) legyen. Itt már csak a processzor jellemzően 40000 Ft-tól kezdődik, de ez könnyen felszökik 100 ezer fölé is. A memória egy komoly játékgép esetén min. 8, de inkább 16 GB DDR4-es legyen, míg a háttértár min. 1 TB HDD és min. 128 GB SSD legyen egyszerre. Az ilyen izomgépeknél nagyon erős videokártya is kell, ráadásul arra is figyelni kell, hogy a processzorral és az alaplappal megfelelően együttműködjön! Ilyen izomgépre is van példa: https://edigital.hu/asztali-szamitogep-mac/asus-rog-g20cb-hu062t-asztali-szamitogep-fekete-windows-10-p445063  - 538990 Ft, illetve https://www.aqua.hu/konfiguracio/aqua-gamer-prime-szamitogep-geforce-gtx-vr-ready-7.html  - 687640 Ft. Ez utóbbi már képes VR-szemüveggel is együttműködni! Az ilyen direkt játékgépeknél fontos az igen jó monitor, például egy 28-as képátlójú: https://www.aqua.hu/28-acer-predator-xb281hkbmip-led-monitor-fekete-umpx1ee001-421484.html  - 223900 Ft. A monitor mellett itt már alapvetően fontos a játékosoknak billentyűzet és egér kiválasztása is, például egy vezeték nélküli megoldással: https://edigital.hu/vezetek-nelkuli-billentyuzeteger/rapoo-8900p-vezetek-nelkuli-billentyuzet-lezer-eger-szett-fekete-p336681  - 23990 Ft. A hangfal a teljes játékélmény alapvető része, így annak is meg kell adni a módját, például: https://www.aqua.hu/logitech-21-z-623-hangszoro-szett-fekete-980-000403-115769.html  - 41990 Ft. Egy gyors összeadás után itt már a végösszeg könnyen 1 millió fölé is nőhet!

Hordozható megoldások

A fogalmak tisztázása végett a laptop egy kb. A4-esnél kicsivel nagyobb méretű, de hordozható számítógép. A hazánkban népszerű tabletek kb. jegyzetfüzet méretűek és típustól függően gyenge, vagy közepes teljesítménnyel rendelkeznek, de az egyik legegyszerűbb mobil platformot jelentik. Itt is érvényes, hogy a felhasználási cél és a pénztárcánk megszabja az irányt.
Felhasználási javaslat: a mobilgépek hátránya az elég könnyen karcosodó, illetve piszkot és főleg a foltokat könnyen összeszedő kijelző. Ez ellen érdemes venni egy pár száz (esetleg ezer) Ft-ot kóstáló kijelzővédő fóliát. A minél nagyobb teljesítmény óriási előny, de sajnos ez gyakran együtt jár az akkumulátor gyakori lemerülésével.
5.)    Alapvetően munkára vagy tanulásra használt gép. Ez a legnagyobb kínálattal rendelkező kategória, mivel itt a legnagyobb a kereslet. Indoklásul elég csak annyi, hogy egyre több felsőoktatási intézményben megszüntetik a papír alapú könyveket/jegyzeteket és mindent kizárólag elektronikusan tesznek hozzáférhetővé. A laptop-termékek esetében nem kell feltétlenül márkákhoz ragaszkodni, de általában megbízhatóak a HP, Dell, Lenovo, Asus és Acer termékei. Arra érdemes figyelni, hogy legalább 14-es képernyő legyen, valamint magyar billentyűzet. Legyen itt is két példa: https://edigital.hu/notebook/lenovo-ideapad-110-80tj007khv-notebook-fekete-p460707  - 99990 Ft, illetve https://www.aqua.hu/acer-aspire-es1-571-52dv-laptop-linux-fekete-nxgceeu080-459408.html  - 116900 Ft.
6.)    Gyakori munkára, illetve kisebb játékokra. Ez a középkategória, mivel már izmos, de még megfizethető. Megbízható (és jó áru) gyártók: Acer, Asus, Dell, Fujitsu, Lenovo, MSI, Packard Bell, HP. CPU: közepes teljesítményű AMD vagy Intel. Memória: 4-8 GB. HDD: kb. 500 GB, de sokszor elegendő egy kisebb SSD is. Operációs rendszer: Windows. Képernyőméret: min. 16 inch. Munkára tökéletes lehet valamelyik Linux is. Példa: https://edigital.hu/notebook/lenovo-ideapad-110-15isk-80ud004bhv-notebook-fekete-p465358  - 149990 Ft, illetve https://www.aqua.hu/lenovo-ideapad-320-173-laptop-win-10-home-fekete-80xm004thv-534556.html  - 140900 Ft.
7.)    Igényes, erős játékokra. Ez a felső kategória, amely nem tűr semmiféle kompromisszumot. Itt a legmodernebb CPU mellé min 8 vagy 16 GB DDR4-es memória dukál, valamint min. 256 GB SSD és egy igen erős dedikált videokártya. A kijelző min. FullHD-es legyen, valamint igen jó legyen a válaszidő is! Itt kiemelten fontos a durva hűtés és a minél jobb kialakítású billentyűzet. Példák: https://edigital.hu/notebook/lenovo-ideapad-legion-y720-80vr0072hv-notebook-fekete-p501743  - 439990 Ft, illetve https://www.aqua.hu/asus-g752vs-ba232d-laptop-szurke-496114.html  - 809900 Ft.

Általános tanács, ha a laptopot gyakran egy helyen használjuk, akkor érdemes egy külső billentyűzetet venni hozzá, hogy a beépített nyomógombokat kíméljük. Továbbá sokan nem szeretik a laptopban használt kis érintőpanelt, nekik mindenképpen javasolt egy külső egér vétele. Ezek elég olcsóak, jellemzően 12- ezer Ft-ot kóstálnak.
Mind az asztali gépeknél, mind a laptopoknál eddig csak a vasról esett szó, pedig mindenképpen foglalkozni kell a használt szoftverrel is. Sok forgalmazó kicsit drágábban adja a gépet, de rárakja a ma már kvázi-szabványként használt (legális) Windows 10-et. Ha még nem rendelkezünk licensszel, akkor mindenképpen érdemes ezt megvenni, mivel így egyrészt nem követünk el jogtalanságot, másrészt egy csomó kellemetlenségtől megkíméljük magunkat. Az operációs rendszer új géppel általában 10-15 ezer Ft többletet jelent (úgynevezett OEM-konstrukcióban), de régi gépre is meg lehet venni kb. 30 ezer Ft-ért.
Az összes többi gyakran használt szoftvernek létezik ingyenes és jogtiszta magyar nyelvű alternatívája is, így azon többnyire nem jelentenek külön költséget.

A cikkben szándékosan nem esett szó egy márkáról, ez pedig az Apple. Igen, az „almás” gépek rendkívül megbízhatók és igen strapabírók, de kegyetlenül drágák. Gyakorlatilag a mai magyar fizetésekhez képest túl sokba kerülnek. Ha csupán a beleépített „vasat” nézzük, akkor egy Apple 2-4-szer többet kóstál, mint egy hasonló kiépítésű, de más márkájú gép. Például egy közepes Apple notebook: https://www.aqua.hu/apple-macbook-12-notebook-core-m5-512gb-arany-mlhf2mga-460688.html  - 454900 Ft, míg egy átlagos asztali gép: https://edigital.hu/imac/apple-retina-4k-kijelzos-imac-215-mk452mg-quad-core-i5-31ghz8gb1tbintel-iris-pro-6200-p399443  - 459990 Ft.


Megjegyzés: az árak a cikk írása napján voltak érvényesek a www.edigital.hu , illetve a www.aqua.hu  áruházak alapján!

Tamás Ferenc, 2017. júl. vége