T. Tamás Ferenc: Állj csak az út mentén

Állj csak az út mentén
És nézd, ahogy elrohan melletted az Élet.
Viselkedj csak szépen, csendeskén,
Ahogy kihagysz minden lehetőséget.

Hisz’ hagyhatod történni a dolgokat,
Melletted szépen elsétálni az éveket.
Nehogy megnehezítsd a dolgodat!
Okolhatod nyugodtan a körülményeket!

Állj csak be Te is a beletörődők sorába,
Tudod, hogy mindig más a hibás!
Zúzd le magad sokszor a részegség mámorába
Elvégre gyakran segít egy kiadós ivás.
 
Kiabálhatsz hangosan vagy moroghatsz nyugodtan,
Törődj bele a Senki-Lét érzésébe!
A világ nem reagál rád, csak unottan,
Te meg elfáradsz pusztán az út nézésébe.


Vagy kergethetsz rózsaszín cukros álmokat
Minden lehetsz, csak akarnod kell.
Az éjjel csendjében döntsd le a régi bálványokat,
Hogy Te légy mindenkinek a modell.

Akard a Jót, a mindent megváltoztatót,
Hiszen Te magad vagy a változás!
Ne keresd az elfogadhatót!
Te lehetsz maga az önfeláldozás.