Idősebb olvasóink még emlékezhetnek rá, hogy pályafutása legvégén Papp Lászlónak az állampárt
nagy kegyesen megengedte, hogy belekóstoljon a professzionális boksz világába. Sajnos csak
Európa-bajnoki övig jutott el, mivel (sokak szerint) a világbajnoki övért már nem engedték
harcolni!
Ezen idők már elmúltak és a kereskedelmi televíziók jóvoltából egyre több összecsapást
láthatunk és köztük egyre több magyar bokszolót is. Az első, igen sikereses menedzselt magyar
bokszoló világbajnok Kovács „Kokó” István volt. Rövid életrajzát a
http://www.necc.hu/kamasz/?cikk=258,
illetve a
http://www.startlap.com/koko/
honlapokon lehet megtalálni. Mint tudjuk, sajnos az első címvédő mérkőzését elvesztette még
2001-ben.

A maiak közül a két csatorna ádáz küzdelme miatt nincsen ekkora sztár. Véleményem szerint ez
nagyrészt annak is köszönhető, hogy jelenleg 4 nagy és tucatnyi kicsi világszervezet
létezik egymás mellett. Természetesen mindegyik oszt különböző öveket: világbajnoki,
kis-világbajnoki, kontinentális bajnoki, stb., Ezek a következők:

A magyar érdekeltségek kiváló összefoglalását találhatjuk meg a
www.profibox.hu honlapon, ahol a cikkek és a meglehetősen gyakran frissített
hírek mellett hatalmas és jó minőségű képgalériákat is találunk. A jelenlegi magyar
világbajnokaink:
Nagy kérdés, hogy a jelenlegi tehetséges és egyre jobban futtatott sportolók közül ki fog
először komoly világhírnévre szert tenni.
További jó oldalakat lehet megnézni a
http://profiboksz.lap.hu/ webhelyen is. Kérem, ne mulasszák el!