Staféta
c. újság (2001. augusztus 8.) cikk a PC-rovatbaA világ legnépszerűbb televíziós sorozata
Sok magyar számára
a Dallas volt „a sorozat”. Minden péntek este jött Jockey Ewing újabb és újabb
fondorlata. A világ televíziózásának eddigi legsikeresebb (és éppen ezért leghosszabb)
sorozata viszont egészen más: egy sci-fi, a Star Trek. Sajnos még a Magyar „Királyi”
Televízió monopóliumának idején a műsorstruktúrából kimaradt a tudományos-fantasztikus
műfaj, egyetlen kivételként az Orion űrhajó száguldott. Persze nekünk magyaroknak
is megvolt a magunk sorozata: Pirx kapitány kalandjaiban mosószeres flakonok
röpültek matt-fekete háttér előtt. Még a kereskedelmi televíziók beindulása
táján volt egy magyar próbálkozás, a sok botrányt okozó Xénia-láz. Ez alatt
a világban sorra születtek a sikeresebbnél sikeresebb sci-fik. Egyik legnagyobb
mozisiker volt az 1977-ben bemutatott Csillagok háborúja. Televíziós sorozatként
az 1965-ben kezdődött Star Trek első sorozata. Azóta
4
sorozat fejeződött be, több száz sikeresebbnél sikeresebb epizód – sorozatonként.
Magyarországon a TV3-on volt látható a teljes eredeti széria, majd a következő
generáció első két évadja. Érdekes, hogy a ViaSat3 a negyedik sorozatot, a Voyager-t
vetíti. Az első hat évfolyamot leadták, most ismételnek, majd a befejező, hetedik
évfolyamot a 38. héttől vetítik. (Csak súgásként: hazaérnek!) Utána a harmadik
sorozat,
a 9-es űrállomás
jön teljes egészében! A sorozat nem véletlenül lett ilyen sikeres, hiszen nem
viszi túlzásba a technikai trükköket, sok benne a lélekboncolás, a szereplők
karaktere igen árnyalt és formázott, a forgatókönyvírók bőven merítettek a fantázia
feneketlen kútjaiból és az egész Star Trek-világra egy pozitív gondolkodás jellemző!
Természetesen rengeteg
információ található a „trekkerek” világáról a hálón is, például a http://www.startrek.com/ hálószemen, a hivatalos
honlapon. Itt minden eddigi epizód és mind a 9 nagyfilm leírása, a szereplők
és az őket alakító színészek életrajza, valamint rengeteg kép és videórészlet
is található. Természetesen lehet rendelni emblémás bögréket, pólókat, kommunikátor-szerű
dobozokat, könyveket, videókat, sőt egyenruhákat (!) is. Sokak kérésére mobiltelefonra
is letölthetők a logók, illetve a dallamok. (Az enyémen például a 2. sorozat
zenéje van.) Magyarul a http://startrek.scifi.hu/ weblapot ajánlom,
ami sokkal kisebb, mint az angol megfelelője, de jó szövegével és szép grafikáival
figyelemre méltó.
Információk a képekhez:
A
Föderáció emblémája
A galaxis
eddig ismert térképe