Az egyik legnagyobb filmeposz 
A
Csillagok háborújának világa mesterien kidolgozott és részletes. Tulajdonképpen
azt kell, hogy mondjuk, gyakorlatilag egy önállóan létező és fejlődő világról
van szó, amelybe kortól és nemtől függetlenül mindenki találhat magának olyan
karaktert, vagy esetleg eszmét, amely örökérvényű igazságokat nyilatkoztat ki.
Az itt található felosztás, csak egy alázatos próbálkozás a célból, hogy legalább
minimális módon megismerhesse mindenki ezt a csodálatos helyet, amely George
Lucas fantáziájából nőtte ki magát egy világméretű jelenséggé. Persze a sikerhez
szervesen hozzátartozik John Williams fantasztikus zenéje, amely önállóan is
nagyszerűen megállja helyét. (Tizenévesen én is teljesen a film hatása alá kerültem:
gyakorlatilag ez volt a legeslegelső meghatározó moziélményem!)
Ha még valaki véletlenül nem tudná: 1977-ben viszonylag olcsó költségvetéssel
elkészült egy nem
éppen
hagyományos mese, melyet látványos trükkökkel beburkoltak ragyogó tudományos-fantasztikus
mázba. A siker nem maradt el, hiszen a film több kategóriában is Oscar-díjat
kapott. A film: Csillagok háborúja (Star Wars: The New Hope) egy űreposz 4.
fejezetének készült. Pár év múlva követte a következő rész, A Birodalom visszavág
(The Empire Strikes Back), ami a trilógia legsötétebb része. Végül megszületett
a 6 rész: A Jedi visszatér (Return of the Jedi). Sejthető volt, hogy ez a sikerszéria
nem marad ennyiben. Mindenki várta a folytatást. Könyvek
tucatjai
jelentek meg, sajnos sok köztük hamisítvány!. (Magyarul megjelent kiadványok:
www.starwars.hu) Aztán pár éve megjelent
az 1. rész: A baljós árnyak. 2002 májusában pedig (az USÁ-ban) bemutatják a
2. részt, a Klónok támadását (Eredeti cím: Attack of the Clones). A kb. 20 évet
előre ugró történetből nem túl sok tudható, bár a fenti címen van egy egész
jó előzetes. Most is lesz sok-sok izgalom, érzelem és jobbnál jobb jelenetek
sora követi egymást.
A hivatalos honlap persze a http://www.starwars.com/
rengeteg leírással, képpel, karakterrel, történettel és hírrel. Minden angolul
jól tudó Star Wars-hívő számára a "tudás Mekkája". Szintén figyelemre
méltó a ".hu" végű oldal, ami csaknem eléri az eredeti színvonalát
- és persze magyarul van! Nagyon jó háttérképek, grafikák és asztaltémák találhatók
a következő címeken:
http://www.galacticempire.net/multimedia/wallpaper.shtml,
http://jediscouncil.com/wallpaper.html,
http://www.yourwallpaper.com/movies/starwars/,
http://cinemadesktopthemes.com/mv/s/star_wars.dt.1.html.
Érdekességképpen mobiltelefonra csengőhang: http://www.mobillogo.hu/
címen a 220-as és a 221-es sorszámú!