Tamás Ferenc: A Naprendszer elemei: Vénusz

A Vénusz bolygót már az ókortól ismerték és még ma is szép, tiszta időben látni lehet kicsivel napkelte előtt, valamint kicsivel napnyugta után. Általános (népi) neve: Esthajnalcsillag.

(Képen: a Hold és az Esthajnalcsillag; Kép eredetije: https://sciencing.com/locate-venus-night-sky-6180772.html)

A szikár adatok:

Tömeg: 4,8675*10²⁴ kg = kb. 81,5%-a a Földnek.
Egyenlítői átmérő: 6052 km = kb. 95%-a a Földnek.
Térfogat: 9,28*10¹¹ km³ = kb. 86,6%-a a Földnek.
Átlagos sűrűsége: 5,243 g/cm³.
Átlagos távolság a Naptól: 108 millió km = kb. 72%-a a Földének.
Összetétele: (főleg) kő.
Felszíni gravitáció: 8,87 m/s².
Keringési idő a Nap körül: 224,7 nap.
Forgási idő: -243 nap.
Holdja: nincs.

(Képen: a Vénusz és a Föld összehasonlítása; Kép eredetije: https://www.universetoday.com/22551/venus-compared-to-earth/)

A bolygó már az ókortól fogva a szépség megtestesítője volt, így nevét is a szépség ókori istennőjéről, Vénuszról kapta. A Hold után a legfényesebb égitest az éjszakai égbolton. Föld-típusú bolygó, így a Föld ikertestvérének is hívják; mivel hasonló a tömege, a mérete és a felszíni gravitációja. A Naptól számolva a második bolygó.

Ám a hasonlóság itt véget is ért, mivel felszínén fékevesztett üvegházhatás érvényesül. A légkör optikailag átláthatatlan, így a Nap is csak egy elmosódott fényfolt. Átlagos felszíni hőmérséklet 447 és 500 ^oC között. A légkör főbb összetevői: 96,5% szén-dioxid, 3,5 % nitrogén, 0,015% kén-dioxid; valamint nyomokban argon, vízpára, szén-monoxid, hélium, stb. Gyakoriak a kénsavas esők, valamint a felszíni viharok. Szóval összefoglalva ez a pokol.

A Vénusz felszínének 80%-át egyszerű vulkáni síkságok alkotják. Két nagyobb kontinens foglalja el a felszín nagy részét, egy az északi féltekén (Ishtar Terra), egy pedig az Egyenlítőtől (Aphrodite Terra) délre. Az északi féltekén található a bolygó legmagasabb hegye, a Maxwell Montes, melynek csúcsa 11 km-re emelkedik ki a környezetéből.

(Képen: Maxwell Montes hegy; kép eredetije: https://nssdc.gsfc.nasa.gov/imgcat/html/object_page/mgn_c260n033_2.html)

A Vénusz mágneses tere sokkal gyengébb és kisebb, mint a Földé. Ez főleg az ionoszféra és a napszél kölcsönhatásának tudható be. A mágneses tér túl gyenge ahhoz, hogy megvédje a bolygót a kozmikus sugárzástól és a nagyobb napszél-lökések romboló hatásától. A Vénusz forgástengelye alig három fokkal dől meg, így gyakorlatilag nincsenek évszakok.

Az átláthatatlan légköre miatt a földi megfigyelők a XX.század elejéig semmit sem tudtak a felszíni képződményekről. Az 1900-as évek elején végzett spektroszkópiai vizsgálatok bizonyították be a Vénusz légkörének forgását. A bolygót először az 1960-as években vizsgálták radarral. Ekkor kapták a ma elfogadott 243 napos (Földdel ellentétes irányú) forgási időt. Az 1970-es évek radarvizsgálatai derítették fel először a felszín részleteit, de részletesebb vizsgálatokat csak űrszondákkal lehetett megoldani.

Régebben, akár 1 milliárd évvel ezelőtt, előfordulhatott, hogy a Vénusz felszínén volt cseppfolyós állapotú víz is, de ezt a légkör sűrűsödése már régen elforralta, majd a vízgőz elszivárgott az űrbe. Mostanra teljesen egyértelmű, hogy a mi fogalmaink szerint a Vénusz felszíne teljességgel lakhatatlan!

A Vénusz felhőinek tetején, kb. 50 kilométerrel a felszín felett a hőmérséklet 30 és 70 Celsius fok között van, így akár elképzelhető is lenne valamilyen élet (lásd a földi extrém körülmények között élő mikrobákat), ráadásul a légköri nyomás is nagyjából megfelel a földinek. Ám ez mellett a bolygó felső légkörében igen durva 300-400 km/h-s szelek fújnak, ami további nehezítést ad. A szovjet Venyera űrszondák ugyan találtak mikron hosszúságú részecskéket a bolygó alsó légkörében – nagyjából ekkora egy földi baktérium, de ez még semmit sem bizonyít.

Annak ellenére, hogy a Vénusz méreteiben nagyjából megfelel a Földének, ráadásul vasmagja is hasonló, még sincs számottevő mágneses tere, csak úgynevezett indukált mágneses térrel rendelkezik, melyet a Nap mágneses terének és a bolygó külső légkörének kölcsönhatása hoz létre.

Rengeteg űrszonda ment a Vénusz felé. A szovjet-amerikai űrverseny idején az amerikaiak főleg a Marsot vizsgálták, míg a szovjetek inkább a Vénusz felé orientálódtak. Ekkor még nem tisztázódtak a bolygó légkörében uralkodó pokoli viszonyok, melyek nagyságrenddel megnehezítették az alaposabb vizsgálatot. A teljesség igénye nélkül néhány szonda:

A szovjetek 1961-ben kezdték a vizsgálatot. Több közelrepülést (Venyera-1, -2 és Zond-1) követte pár atmoszférikus szonda (Venyera-3, -4, -5 és -6). Ezt követte pár leszállóegység (1970-től), amely már a talajról sugárzott mérési adatokat (Venyera-7 és -8). Az első felszíni felvételeket végül is az 1975-ben a bolygóhoz érkező Venyera-9 és -10 készítette.

(Kép eredetije: http://pangea.blog.hu/2016/08/03/bolygok_vonzasaban)

Ez után már könnyebbé vált a szondák küldése, melyek általában egy közelrepülés közben leküldtek egy leszálló egységet. Ezek voltak a Venyera-11, -12, -13 és -14. Ezek jellegzetesen 1-2 órát voltak képesek működni a felszínen. Az alábbi képet a 13-as szonda küldte. Ez volt az első színes kép a Vénuszról.

(Kép eredetije: http://planetimages.blogspot.hu/2014/07/standing-on-venus-in-1975.html)

Utánuk következtek a Venyera-15 és -16 szondák (1983-ban), melyek keringő egysége radarképek sokaságát készítette. A szovjet korszak végét a Vega-1 és -2 szondák jelentették (1985-ben), melyek hasonló tevékenység után tovább folytatták útjukat a Halley üstökös felé.

Az amerikaiak soha nem szálltak le a Vénuszra. Volt pár közelrepülésük, melyek közül az első a MAriner-2 volt 1962.dec.14-én 34854 km-re a felszíntől. Továbbiakban jöttek a Mariner-5 és -10, melyeket 1978-ban egy keringő egység követett (Pioneer Venus-1 és -2). A felszínen utoljára a szovjet Vega 2 szonda landolt 1985-ben, amely már 52 percig tudott megmaradni. 1990 augusztusában jött a folytatás a közelrepülő Galileo és a keringő egységű Magellan szondákkal (4 évig). A legsikeresebb küldetést a Venus Express végezte 2006 és 2014 között, melynek keringő egysége óriási adathalmazt küldött el földi feldolgozásra. Így készült el a Vénusz radartérképe.

A japán Akatsuki Venus Climate Orbiter keringő egység az atmoszférát vizsgálja 2016 óta.

A NASA Parker napszondája 2020.július 11-én elhaladt a Vénusz mellett 830 km-re és sok fotót készített. E rövid találkozás során Parker természetes rádiójelet észlelt, amelyből kiderült, hogy az űrhajó átrepült a bolygó legfelső légkörén. Ez is bebizonyította, hogy a Nap 11 éves ciklusa komoly változásokat okozhat a Vénusz felső légkörében.

A NASA 2021-es bejelentése szerint 2028-2030 magasságában indítanak két újabb, Vénuszt vizsgáló űrszondát.

(Kép eredetije: https://www.space.com/12437-venus-photos-planets-venusian-solar-system.html)

A bolygó jelenleg érdektelen az összes űrkutató nemzet számára, mivel minden figyelem a jóval könnyebben felfedezhető Marsra irányul.

Felhasznált források:

(c) TFeri.hu, 2018.

Felújítva: 2021.