Az Intel története: a korai évek és a számozott processzorok

Az Intel egy amerikai eredetű globális vállalat, amely jelenleg a világ legnagyobb félvezető chip-gyártója. A sikertörténet igazán az x86-os szériával vette kezdetét, amely sorozat a világ legtöbb személyi számítógépében megtalálható volt a maga idején. Habár mindig is voltak ellenlábasai, de a lényegében kétszereplőssé vált CPU-piacon többnyire vezető (Megjegyzés: ezt a mondatot az AMD és az Apple hívei erősen vitatnák!)

Az Intelt 1968. július 18-án alapították Integrated Electronics Corporation néven Santa Clara (California, USA) székhellyel. Az Intel CPU-kon kívül készít alaplapi chip-készleteket, hálózati kártyákat és interfészeket, flash memóriákat, grafikus chipeket, beágyazott processzorokat és számos egyéb kommunikációhoz és számítástechnikához használt eszközt. A félvezetőgyártás úttörői (Robert Noyce és Gordon Moore) által alapított cég gyorsan piacvezető lett – többek között Andrew Grove kiváló vezetése által. Az Intel sikeresen ötvözi a chip-tervezést a legmodernebb gyártási eljárásokkal. Habár az Intel eredetileg a mérnökök és az informatikai szakemberek között volt ismert, de az 1990-es években világsikerű „Intel Inside”-kampány jóvoltából és a Pentium márkanév felfuttatásával lett igazán világhírű.

Alapítók

Gordon E. Moore fizikus és kémikus – aki a Moore-törvénnyel már elismert volt – és Robert Noyce fizikus és az integrált áramkörök egyik kitalálója elhagyták a Fairchild Semiconductor céget, hogy megalapíthassák az Intelt. A harmadik alapító a vegyész végzettségű, eredetileg Gróf András néven hazánkban született Andrew Grove volt, aki a Berkeley Egyetemről csatlakozott hozzájuk.

Gordon E. Moore (1929-)	Robert Noyce (1927-1990)	Andrew Groove (1936-2016)

(Képek forrása: https://www.computer.org/web/awards/goode-moore-noyce, illetve https://newsroom.intel.com/news-releases/andrew-s-grove-1936-2016/)
Moore és Noyce eredetileg a "Moore Noyce" cégnevet akarták adni a friss cégnek, ám ez angolul erősen hasonlít a több zaj ("more noise") szókapcsolatra, ami egy elektronikai cégnek nem lett volna szerencsés. Ők a következő NM Electronics variánst majdnem egy évig használták, mielőtt úgy döntöttek, hogy Integrated Electronics Corporation-nak nevezik át a céget, ami rövidítve Intel lett. Ám ezt a nevet egy szállodalánc már használta, így azt meg kellett tőlük venni.

1969-ben megszületett az Intel – világhírűvé vált - logója:

Még ugyanabban fejlesztették ki a világ legelső fémoxid félvezetőjét, egy statikus RAM-ot; jele: Intel 1101. (Kép eredetije: http://www.cpu-museum.com/Memories_e.htm )

Noyce kifejlesztett egy fotokémiai eljárást, amivel számtalan tranzisztort lehetett egyetlen chip-re építeni. Akkor még kizárólag nagyszámítógépek léteztek és ferritmagos memóriát használtak. Az Intel ezekhez kezdett el félvezető memóriákat gyártani, amelyek lényegesen kisebbek és olcsóbbak, megbízhatóbbak voltak és sokkal kevesebb energiát fogyasztottak, mint bármelyik vetélytársuk, bár ez utóbbi szempont akkoriban még lényegtelen volt.

A piacon az Intel 3101-es jelű Schrottky-féle bipoláris RAM-mal jelentek meg még 1969-ben. Termékük jellemzője volt, hogy az általuk kitalált bipoláris technológia lényegesen gyorsabb volt, mint a konkurenseik által használt arany-diffúziós folyamatok. A 3101-esnek 64 bit kapacitása volt, melyet 16 db 4-bites szóban tároltak el. A 4-bites szavak címzését egy beépített 1x16-os dekóder segítette. Maga a 3101-es kicsit jobb volt, mint az előző 1101-es memóriachip. Az 1101-es egy PMOS-technológián alapuló szilícium-kaput használt. Az 1101-es és a 3101-es projektek egyszerre indultak, de maguk az alapítók sem tudták meghatározni, hogy melyik lesz a nyerő. Habár ezt a versenyt a 3101-es nyerte, de a bipoláris technológia végül is vesztett, mert a szilícium-kapun alapuló technológia lett hatalmas üzleti siker az Intel 1103-as DRAM-ban.

(Kép eredetije: http://www.antiquetech.com/chips/Intel3101.htm)