Színek száma

A kezdetekben a monitoroknak mindössze két színük volt: előtérszín és háttérszín. Ez elméletileg fekete és fehér volt (B&W = black and white), de ezek helyett előfordult a sötétkék-világoskék, illetve a zöld-sárgásszürke párosítás is. A CGA monitoroknak még alapértelmezésben 4 színük volt, amit egy 16-os palettáról lehetett kiválasztani. A következő lépés a 16, majd a 256 szín volt. Ez egy jelentős állomás volt, mivel ekkor már egy egész bájt foglalkozott minden egyes képpont színével.

A következő lépés már a 2 bájtos, azaz 16 bites színmélység volt. Ennek immáron külön neve is volt: HiColor (kb.: magas szín). Ez 65 536 színt jelent. Ez alapvetően jó képi megjelenítést és színhatást tett lehetővé, de a trendet nem lehetett megállapítani, így az SVGA-korszakban jött a 3 bájtos, azaz 24 bites színmélység. Ez immáron a valósághű megjelenítése miatt TrueColor (kb. igazi szín) elnevezést kapott és 16 777 216 színt jelent. A legegyszerűbb technikai megoldást választva a három megjelenített színért 1-1 bájt felelt. Sorrendben: RGB, azaz Red-Gree-Blue (vörös-zöld-kék). Minden egyes bájtban az adott színt 0 és 255 közötti érték jeleníti meg.

A következő lépést az intenzitás (Intensity) bájt megjelenése jelentette. Ez a 4. bájt immáron 24 bites színmélységet tett lehetővé. Bár a színek száma látszólag ugyanannyi maradt (16,7 millió), de az intenzitás sokkal plasztikusabb és szebb megjelenést eredményezett. Így jött a közel 4,3 milliárd színárnyalat. Ezt is TrueColor-nak szokás hívni.

Sokan azt hitték, hogy ezzel itt a vége, de tévedtek. A következő lépés kétfajta fejlődést hozott. Egyrészt megjelentek a színenkénti intenzitás-bájtok (RI-GI-BI), de ugyanakkor az eddigi 1-1 bájton ábrázolt színek két-két bájtra nőttek, így egy másik variáns szerint megjelentek az RR-GG-BB monitorok. Az immáron 48 bites megjelenítés még mindig nem lett a fejlődés utolsó lépcsője, mivel jöttek a 64 bites monitorok, amik minden eddiginél jobb színhűséget hoztak...

Azt hiszem, hogy nem kell folytatnom. Jelenleg, 2013 nyarán itt állunk. Gyakoriak a 32 bites monitorok, de az annál fejlettebbek (48, illetve 64 bitesek) egyenlőre nem túl gyakoriak – például a videókártyán lévő kényszerűen egyre növelt mérete (és persze az árai) miatt.

A színmélység illusztrálására jöjjön pár kép a Corel 12 programból:

24 bit

24 bit mélység

24 bit mélység

8 bit

8 bit

8 bit

4 bit

4 bit színmélység

4 bit színmélység

2 bit

2 bit mélység

2 bit mélység