Tamás Ferenc: Monitorok – XGA és utódai

 

A korai, jól áttekinthető CGA-EGA-VGA után az S-VGA megjelenésével kezdett bizonyos elnevezési anarchia kialakulni. A gyártók egy része különféle márkaneveken és eltérő, olykor saját maguk által kreált szabványok szerint hozott forgalomba újabb és újabb monitorokat. Sajnos az elnevezésekben teljesen elhatalmasodott az anarchia.

A képarány fokozatosan változott. A régi televíziós örökségből származott 4:3-as képernyőarányt fokozatosan felváltotta a 16:9-es, majd a 16:10-es arány. Ezzel viszont a grafikus programozók számára nehezítették meg a munkát, hiszen az eddigi pár képernyőméret és egységes felbontás helyett ezentúl tervezhettek egyszerre számos felbontásra és mindhárom képarányra is. A 16:10-es képarány 1995 és 2010 között volt inkább népszerű, már 2005 után a népszerűsége rohamosan csökkent az egyre inkább elterjedő 16:9-es képarány fokozatos elterjedése miatt. A számítógépes piacon kisebbségbe szorult a 16:9-es arány, hiszen a laptopok, notebook-ok és az asztali számítógépek monitorai főleg 16:10 arányban jelentek meg. A televíziók piacán viszont még sokáig megmaradtak a régi felbontású és arányú készülékek, mivel például hazánkban is a modern megjelenítést lehetővé tevő digitális átállás az átlagos amerikai/európai piacokhoz képest hosszú éveket késett.

A monitor-forgalmazók is fokozatosan alkalmazkodtak a kor követelményeihez és a régi, hatalmas méretű és súlyú CRT monitorok helyett megjelentek a modern megjelenésű és egyre vékonyabb LCD és plazma monitorok is. Ezek a modern megjelenítésű monitorok a 2000-es évek elején lettek elérhető árúak, így az elterjedtségük is nőttön nőtt. Ahogy a technológiai fejlettség és főleg a fejlesztések megengedték, egyre jobban elterjedtek és így egyre olcsóbbak lettek a multifunkcionális monitorok, melyek egyszerre voltak képesek megjeleníteni hagyományos (analóg, 4:3-as arányú) televíziós adást, 16:9-es felbontású szélesvásznú mozit, illetve 16:10-es felbontású számítógépes tartalmakat is. Ráadásul a felhasználók jobb kiszolgálása érdekében a készülékek megérezték a megjeleníteni kívánt tartalom felbontását, így automatikusan átváltották a megjelenítést.

Most jöjjön több megjelenítési variáns is!

A VGA és néhány utódja

VGA

640x480

Az IBM vezette be még 1987-ben saját PS/2-es számítógépeihez, de hamarosan iparági szabvánnyá vált az 1990-es évek elején hihetetlenül meglóduló PC-s piacon egyszerű megjelenítése és könnyű parancs-végrehajtási eljárása miatt.

S-VGA

800x600

Super VGA: A klóngyártók dobták piacra az IBM-től függetlenül ezt a felbontást, ami elődje népszerűségét meglovagolva hamarosan igen elterjedt lett.

WVGA

800x480

Wide VGA: (szélesvásznú VGA) Egy kevéssé elterjedt, 5:3-as arányú szabvány, amit ennek ellenére számos projektor és több hordozható eszköz, köztük több telefon is átvett. Verziói még: 848x480, 852x480, illetve 854x480.

Fontosabb kézi készülékek: ASUS Eee PC 700-as sorozat, Dell XCD35, Nokia 770, N800 és N810.

A felbontást alkalmazó mobiltelefonok listája: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_mobile_phones_with_WVGA_display

FWVGA

854x480

Full Wide VGA: (teljes szélesvásznú VGA) Ez az arány nagyjából megfelel a 16:9-nek, így számos szórakoztató eszköz ilyen felbontással jelent meg. A felbontást alkalmazó mobiltelefonok listája: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_mobile_phones_with_FWVGA_display

HVGA

480x320

Half VGA: (fél-VGA) Eredeti aránya 3:2, de létezik 480x360-as (4:3 arányú), illetve 480x272-es (kb. 16:9 arányú) variánsa is. Főleg kis képernyős kézi elektronikai eszközökön, pl.: Palmtop, PDA, hordozható projektor népszerű. Egyéb megvalósítások: Apple iPhone 2G–3GS, BlackBerry Bold 9000, HTC Dream, Hero, Wildfire S, LG GW620 Eve, MyTouch 3G Slide, Nokia 6260 Slide, Palm Pre, Samsung M900 Moment és Sony Ericsson Xperia X8.

QVGA

320x240

Quarter VGA: (negyed VGA) Mobiltelefonok, PDA-k, elektronikus konzolok és egyéb eszközök népszerű felbontása. Igen népszerű korai mobil videók felbontásánál is, mivel viszonylag kis memóriaigényű, viszont könnyen feldolgozható.

WQVGA

400x240

Wide quarter VGA: (szélesvásznú negyed VGA) A QVGA szélesvásznú verziója, ami kevésbé népszerű, mint az elődje, de kisebb eszközökön így s viszonylag elterjedt. Például: Sony Ericsson Anio, Samsung Instict.

QQVGA

160x120

Quarter-QVGA: (negyedelt QVGA) Egy igen kis felbontású kép, rendszerint igen kis méretű kijelzőkhöz. Pl.: Motorola ROKR E1, Samsung SGH-E330, Motorola E1000, Sony Ericsson P910i.

 

Az XGA és néhány utódja

XGA

1024x768

Extended Graphics Array: Az IBM vezette be 1990-ben. Ez nem volt utódja az S-VGA-nak, bár sokan annak tekintették. Az eredeti XGA két új felbontást tett hozzáférhetővé:

- 800x600-as 16 bit színmélységben (65 536 szín)

- 1024x768-as 256 színnel, amiket a 16 bites palettából választhatunk ki

Az elődjéhez hasonlóan az XGA is kínált hardware-es gyorsítást az igen nagy számítási igényű 2D-s megjelenítésekhez, továbbá számos kisebb műveletet támogatott, így a megjelenítés maga is alaposan felgyorsult.

Újabb verziója, az XGA-2 már lehetővé tette a 2563 (= 16 777 216) színű megjelenítést, igaz, hogy mindössze 640x480-as felbontásban.

WXGA

1280x768

Wide XGA: (Szélesvásznú XGA) Az XGA szabvány szélesvásznú verziója. Bár elsődleges felhasználásuk a szórakoztatóiparra jellemző, de ennek ellenére a számítástechnikai piacon is fellelhető. Gyakoribb verziója az 1280x800-as, amelyet például a laptop-monitorok használtak előszeretettel. További verziók: 1280x720, 1360x768, illetve 1366x768, melyet mindegyike nagyjából 16:9-es.

Érdekesség, hogy a HD Ready technológia felbontása 1366x768-as, így ez a verzió igen elterjedt lett még a Full HD (1920x1080) megjelenése előtt. Lásd: összehasonlító rajz!

HD

XGA+

1152x864

XGA Plus: Gyakran használták a min. 17 inch-es asztali monitoroknál, legtöbbször még a CRT-korszakban. Erre utal a 4:e-as felbontási arány is. Ez a felbontás volt a következő logikus lépés az XGA után, bár ezt a felbontást nem minden kártya támogatta. A következő 4:3 arányú lépés az 1280x960-as méretű SXGA, illetve az 1400x1050-es SXGA+.

WXGA+

1440x900

Wide XGA Plus: (Szélesvásznú XGA+) Egy nem szabványos jelölése egy meglehetősen gyakori felbontású monitornak, bár egyes gyártók WXGA-nak is jelölik. Fő felhasználási területe a számítástechnikai ipar, amit a 16:10-es aránya is mutat. Továbbfejlesztése: WSXGA. Ez a felbontás igen gyakori a 19-es asztali (LCD-)monitoroknál és egyes laptopoknál. 12-17 inch méretekben.

SXGA

1280x1024

Super XGA: Egy igen gyakran használt, általános felbontás. Ez az XGA utáni következő lépés, melyet az IBM fejlesztett ki 1990-ben. Bár ez a felbontás nem hagyományos 4:3, hanem 5:4 arányú, így a régebbi 4:3-as monitoroknál a megjelenítő szoftver némileg átalakította a képet a rendelkezésre álló hely minél jobb kitöltése végett.

Bár létezett egy kevésbé gyakori, 1280x960-as felbontás is, amely megőrzi a 4:3-as arányt, de mégis ez vált a népszerűbbé. Helytelenül ezt nevezik többen is SXGA-nak, bár a máshol használt UVGA (Ultra VGA) elnevezés helyesebbnek – és főleg kevésbé félreérhetőnek - tűnik.

Az SXGA a leggyakoribb felbontása a 17-es és a 19-es (főleg LCD-, TFT-, Plazma-) monitoroknak. Sajnos egyes megjelenítők esetén az 5:4-es arány 1:1-re torzul. A színek mélysége 8 bittől 32 bitig terjedt. Ennek megfelelően a színek száma a következő lehet:

- 8 bit: 256 szín

- 16 bit (HiColor): 2562 = 65 536 szín

- 24 bit (TrueColor): 2563 = 16,7 millió szín

- 32 bit (TrueColor): 2564 = 4,2 milliárd szín

SXGA+

1400x1050

Super XGA Plus: Leginkább laptop-monitoroknál használt felbontás. Jellemző méreteik: 14-17 inch, bár egyes tabletek esetén ez mindössze 12 inch. Szélesvásznú verziója: WSXGA+.

WSXGA+

1680x1050

Widescreen Super XGA Plus: (Szélesvásznú SXGA+) Általában 19-22 inch méretű asztali monitorokra jellemző felbontás, de számos laptopnál is előfordul.

UXGA

1600x1200

Ultra XGA: Az igen népszerű 800x600-as monitorfelbontás mindkét irányú duplázása. Arány: 4:3. Számos modern (19-23 inches) asztali monitor felbontása, de többször használták különféle IBM, Dell, illetve Panasonic laptopoknál. Színmélység általában 32 bit. Szélesvásznú verziója: WUXGA.

WUXGA

1920x1200

Widescreen Ultra XGA: (Szélesvásznú UXGA) Az UXGA szélesvásznú verziója. Bár képarány: 16:10, de igen gyakran használják Full HD-s 1920x1080-as felbontású 16:9-es arányú tartalmak megjelenítésére. Egy ekkora kép tömörítés nélküli megjelenítése már komoly memóriát igényel.

Ez a jelenleg általánosan használt felbontások közül a legjobb. Jellemző méretaránya: 19-30 inch, bár a nagyobb méreteket általában a szórakoztató televíziók/multimédia megjelenítők használják.

Következő verziói: WQHD, illetve WQXGA.

 

Quad XGA és néhány utódja

A QXGA (kb. négyszeres XGA) az XGA-t logikusan követő szabvány, melyet sajnos már elnevezésben sem tart be minden forgalmazó. A név eredetileg arra utal, hogy négyszer több képpontot tartalmaz, mint a megfelelő XGA monitor. Több LCD monitor rendelkezik ilyen felbontással (is), de még előfordulhat néhány késői CRT-nél is. Jellemző méretek: 19-29 inch. Például: Dell 3008WFP, Apple Cinema Display, 3. generációs Apple iPad, valamint a 2012-es MacBook Pro.

QWXGA

2048x1152

Quad Wide XGA: (négyszeres szélesvásznú XGA) Már 16:9-es aránya is mutatja, hogy leginkább szórakoztató tartalmak megjelenítésére használják, de máshol is fellelhető. Például: Acer B233HU, B273HU, Dell SP2309W, valamint Samsung 2343BWX.

QXGA

2048x1536

Quad XGA: (négyszeres XGA) Hagyományos 4:3 arányú megjelenítő. Elég elterjedt, LCD-k például: IBM T210, Eizo G33 és R31. Sokkal népszerűbb (volt) CRT-k esetén, például: Sony F520,ViewSonic G225fB, NEC FP2141SB, Mitsubishi DP2070SB, Iiyama Vision Master Pro 514, valamint Dell és HP P1230.

WQXGA

2560x1600

Wide Quad XGA: (szélesvásznú négyszeres XGA) Név eredete: négyszeres képpont-mennyiség a WXGA 1280x800-as felbontásához képest. A 16:10-es aránya már arról árulkodik, hogy inkább a számítástechnikai piacokon elterjedt, de felhasználásuk ott sem nem kizárólagos. Jellemző méretük: 25-30 inch. Például: Dell UltraSharp 3007WFP-HC, Dell UltraSharp 3008WFP, Dell UltraSharp 3011, Hewlett-Packard LP3065, Gateway XHD3000, LG W3000H, valamint Samsung 305T.

QSXGA

2560x2048

Quad Super XGA: (négyszeres S-XGA): Érdekes, hogy ez egy 5:4-es arányú felbontás! Szürke árnyalatos verziója igen népszerű orvosi körökben, például: Planar Systems Dome E5, Eizo Radiforce G51, Barco Nio 5MP, WIDE IF2105MP és IDTech IAQS80F.

WQSXGA

3200x2048

Wide Quad Super XGA: (szélesvásznú QSXGA) A QSXGA szélesvásznú verziója, 25:16-os képaránnyal.

QUXGA

3200x2400

Quad Ultra XGA: (négyszeres ultra XGA) Egy kevésbé sikeres 4:3-as megjelenítési képformátum.

WQUXGA

3840x2400

Wide Quad Ultra XGA: (szélesvásznú QUXGA) Képpont-mennyisége éppen négyszerese a WUXGA-nak. Eredeti tervezet szerint óriási kivetítők, hatalmas részletességű képek megjelenítésére használták, de árának viszonylagos esése miatt már gyakran megtalálható egyes háztartásokban is. Itt a hagyományos csatolót már szinte minden modellnél felváltotta a (minimum 1, de sokszor 2 vagy 4 db) DVI-kimenet, ami a gyorsabb megjelenítés mellett is pengeéles képeket garantál. Fontosabb gyártók: IBM, IDTech, Iijama, ViewSonic és ADTX.

Hyper XGA és néhány utódja

Ez egy viszonylag új, egyre több helyen elfogadott szabvány. Egyre több digitális kamera és fényképezőgép képes alkalmazkodni hozzá és tud ilyen képeket rögzíteni. Elnevezés alapja: az XGA kép tizenhatszorosa, azaz a QXGA kép négyszerese. Rövidítése: HXGA, azaz tizenhatszoros (hexadecatuble) XGA.

Kizárólag csúcsminőségű (high-end) felhasználásra, bár ilyen felbontású videókat/képeket egyenlőre nagyon nem forgalmaznak. (2013 nyár!)

 

HXGA

4096x3072

Hyper XGA: (hiper XGA) A hagyományos XGA képpontjainak tizenhatszorosa. Például: LG XOXO Smartphone, HP F2304.

WHXGA

5120x3200

Wide Hyper XGA: (szélesvásznú HXGA) Az előző megjelenítés szélesvásznú verziója. Például: Zenview Quad Ultra Elite, Dell HD 7990.

HSXGA

5120x4096

Hyper Super XGA: (hiper SXGA) Ez is egy 5:4 arányú monitor-típus, így kevéssé ismert.

WHSXGA

6400x4096

Wide HSXGA: (szélesvásznú HSXGA) Az előző monitor szélesvásznú verziója.

HUXGA

6400x4800

Hyper Ultra XGA: (hiper UXGA) 4:3-as arányú kép, de tizenhatszorosa a megfelelő XGA-nak.

WHUXGA

7680x4800

Wide Hyper Ultra XGA: (szélesvásznú HUXGA) 16:10-es arányú képformátum. Egyetlen kép kb. 37 megapixelt tartalmaz, így hatalmas tárhely-igényű.

A HD és néhány utódja

 

HD

1280x720

High-Definition Television: (magas megjelenítésű televízió) Ez a HDTV-vel megegyező, immár televíziós normának mondható felbontás. Képarány: 16:9, másodpercenként 60 képet vetít ki. A sima VGA-hoz képest kétszeres a szélessége és 1,5-szerese a magassága, tehát képpontjainak száma éppen háromszorosa a normál VGA-nak. Ezt a felbontást előszeretettel hívják 720p-nek is, ami a 720 soros progresszív képmegjelenítést jelenti.

Érdekes, hogy viszonylag kevés képernyőt építenek pontosan ilyen méretre, mivel a legtöbb 16:9-es modellt inkább 768 sorosra építik (WXGA felbontás, 1280x768), amelyek így alkalmasak a HD képek megjelenítésére is. Több helyen is ezt a felbontást nevezik "HD Ready"-nek.

nHD

640x360

Ninth of HD: (Kilencede a Full HD-nek) Ez a felbontás éppen negyede a HD-nek, illetve kilencede a Full HD-nek, így elég könnyű programozni. Előszeretettel használják mobilok, PDA-k és egyéb elektronikai eszközök. Például: Nokia 5250, E7-00, 603 és N8.

qHD

960x540

Quarter of Full HD: (Negyede a Full HD-nek) Ez a felbontás éppen negyede a Full HD-nek, így ezt is könnyű programozni. Képaránya: 16:9. Sok mobil eszközben és konzolban megjelent, például: HTC Sensation, HTC Evo 3D, Motorola Droid RAZR, Motorola Atrix 4G h, valamint PlayStation Vita konzol.

FHD

1920x1080

Full HD: (teljes HD) Ez a lassan általánosan elfogadott ipari szabvánnyá váló kép, illetve videó. Képaránya: 16:9. Előnye, hogy a HD Ready-hez hasonló átviteli sávszélességgel is megelégszik. Másik nevén 1080i-nek is nevezik, mivel 1080 sornyi „átlapolt” (interlaced) megjelenítést tesz lehetővé. Bár egyes készülékek ezt inkább progresszív megjelenítéssel oldják meg, így ezek már 1080p-s normajelzést kaptak. Jelenlegi televíziós szabványok között ez a legnépszerűbb!

WQHD

2560x1440

Wide Quad HD: (Szélessávú négyszeres HD) 16:9-es arányú kép, elsősorban televíziós megjelenítésre. Mérete éppen négyszerese a HD-nek, ami elég sikeressé tette még a Full HD szabvány diadalútja előtt. Többen is a Full HD utódjának tekintik, de ez egyenlőre még nagyon nem látható! Példák: Dell UltraSharp U2711, NEC MultiSync PA271W, Dell XPS One 27 inch, valamint a 27 inches iMac.

QFHD

3840x2160

Quad Full HD: (Négyszeres Full HD) Másik neve: 4K UHDTV. Képaránya: 16:9. Pixelszáma éppen négyszerese a Full HD-nek, így programozhatósága is elég jónak tekinthető, bár sokakat megrémít az egyes képek mérete, így memóriaigény is! Még 2008 elején a Samsung bemutatott egy kísérletinek tekintett 82 hüvelykes QFHD-s TV-t, amelyet egy 84 inches követett. Példák: Eyevis EYELCD 56, Toshiba P56QHD. Ezeken kívül piacképes verzióknak tekinthetők az ilyen felbontású 3D-s televíziók, például: REGZA 55x3, Mitsubishi 56P-QF60LCU és Sony SRM-L560.

UHD

7680x4320

Ultra HD: Másik neve: 8K UHDTV, mivel pixelszáma éppen tizenhatszorosa a Full HD-nek. 2018. decemberében már elkezdődött a piaci forgalmazásuk, de nagyon durva áruk és igen kicsi filmkínálatuk miatt még alig veszik.

 

Felhasznált irodalom:

 

© TFeri.hu, 2012. Felújítva: 2017 és 2018. dec.