T. Tamás Ferenc: Éjszakai tenger

Megjelent a Délibáb c. újság 2018. tavaszi számában

Nézem ezt az idegen várost,
Ahogy a nyüzsgése elhalkul,
Az utcái lassanként elcsendesednek,
Aztán éjszakai fényei felélednek.
Élvezem a nappali nyüzsgés után
Ezt a kellemes hűst adó nyugalmat.

Ám a csendbe beszüremlik a tenger moraja,
A soha el nem nyugvó hullámok örök dallama,
Csak bámulom a sötét tengert,
Tisztelem az örök méltóságát.
Szemmel nem láthatom a másik oldalát,
Hisz’ a tenger tölti be az egész látóhatárt.

Dombok között születtem,
Lankák völgyeiben nevelkedtem,
Hegyek aljában volt iskolám,
Nagyváros zajában teltek napjaim.
Oly’ idegen nekem ez az örök morajlás,
A hullámverés adta állandó mozgás.

Szemem nem szokta meg a végtelent
Agyam képtelen feldolgozni
Az égen tündöklő csillagóceánt.
Csak bámulok és ámulom a csodát
Az éjszakai tenger okozta megnyugvást,
A hullámok ritmikus moraját.

Betondzsungel hazámban
A levegő sokszor torokkaparó.
Az állandó nyüzsgéstől
Fejem vitustáncot jár
A munkahelyi hajtástól
Állandó a gyomoridegem,

De itt az éjszakai tenger
Maga a megnyugtató állandóság.
Sétálok hosszan a partján
És látom roncs idegeim kisimulni,
A sós levegő felszabadítja tüdőm,
Ahogy az élet újra átjárja egész testem!

Ekkor valaki hirtelen orvul
Lerántja fejemről a fülhallgatót
És nagy hangon rámüvölt:
"- Gyerünk, dolgozzál!"

T. Tamás Ferenc, 2017. júl.