T. Tamás Ferenc: Kávézó

2017. decemberében az "Aranycsillag" irodalmi és művészeti  csoport
5. évfordulós antológiájában jelent meg.
Megjelent a Kláris Antológia 2019. szeptemberi kiadásában.
Megjelent a Holnap Magazin online verziójában.

Melengetően szép napsütéses tavaszi nap volt, amikor megismerkedtünk. Rajtad egy könnyű szoknya volt és kis virágmintás póló. A szőkésbarna hajadon áttetsző nap glóriát rajzolt fejed köré: egy szempillantás alatt beléd estem és nem tudtam levenni szememet Rólad. Rád nézve láttam szemedben a bánat okozta könnycseppeket és nem tudtam megállni, hogy ne szólítsalak meg. Te elmondtad, hogy éppen most szakítottál kedveseddel és most nagyon bánatos vagy. Senkit sem akarsz látni, pláne nem egy pasast, mint én. Ennek ellenére mégis szóba elegyedtünk.
Hamarosan leültünk a sarki kávézó egy csendes kis sarkába és Te elmeséltél mindent nekem. Azt, hogy csaknem fél éve voltatok együtt és Neked csak ő létezett. Életed minden percében csak rá gondoltál. Gondolatban vele aludtál; ábrándjaidban mellette ébredtél. Imádtad, ahogy az ajkatok összeér és számodra megszűnt az idő, amikor ő átölelt. Számodra ő volt a boldogság!
Meg mertem kérdezni, hogy akkor miért sírsz? Miért szakítottatok? Te csak zokogtál, én pedig eleinte nem értettem egy szavadat sem. Aztán lassan csak összeraktam, hogy alig pár perce láttad őt egy másik lánnyal ölelkezve-csókolózva, ráadásul a keze a lány pólója alatt volt. És ő volt, ez a csalfa, szemét pasas! De Te összeszedted bátorságodat, odamentél hozzájuk és kérdőre akartad vonni, de egy szó sem jött a nyelvedre. Erre jött a másik lány megsemmisítő mondata:
-    Ugye tudod, hogy milyen csodás szerető?! Egész éjjel nem tudtunk betelni egymással!
Ő soha nem erőltette a szeretkezést, hiszen Te féltél tőle. Most meg egyszerűen megcsalt egy ócska, agyonfestett ribanccal.

Itt ültél előttem kisírt szemekkel, romokban lévő önbizalommal és Nekem, egy vadidegennek kiöntötted a lelked. Én óvatosan megfogtam a kezed, hogy megvigasztaljalak, de ez Neked fel sem tűnt. Aztán hirtelen rám néztél és megkérdezted, hogy ki is vagyok én voltaképpen – bár a válaszomra oda sem figyeltél. Nem láttam a szemedet és nem éreztem rajtam a tekintetedet. Így csak ültem némán és a kezedet fogtam vigasztalásul. A közénk telepedett csendet az utcán üvöltő mentő szirénája szaggatta szerteszét meg egy rendőrautó csikorgó fékezése. Ijedten rám néztél. Szemedben láttam a rémületet.

A kis kávézóba csendben bejöttek a rendőrök. Valamit kérdeztek a pincértől, aki a mi asztalunk felé mutatott. Odajöttek a rendőrök. Letartóztattak Téged gyilkosság megalapozott gyanúja miatt. Te lökted neki teljes erővel az éppen akkor felújított épület sarkának. Ő meg olyan szerencsétlenül esett, hogy a fejét szétzúzta egy járdakő.
A sarkon ott feküdt az „ócska, agyonfestett ribanc”.

© T. Tamás Ferenc, 2016.