T. Tamás Ferenc: Szőrmebunda

(vidám versike)


Emlékszem, hogy rosszkedvünk tele volt
Még az ablakokon is jégvirág táncolt.
Hetek óta nem láttuk a Nap fényét
A bőrünkön éreztük a Tél leheletét.

Úgy január vége lehetett, vagy már február?
Akkor a dermesztő hideg volt a császár.
Néztem a fák jégbe fagyott ágait,
Ahogy rejtik a majdani tavasz vágyait.

Előttem didergett egy nagykabát
Védte benne az asszony magát.
Szép szőrmekucsma is volt rajta,
Az a méregdrága állatbőr-fajta.

Néztem az arcát, kerestem a tekintetét,
De ő zárt szemmel élvezte a sült gesztenyét.
Tűsarkú csizmájában csak óvatosan tipegett,
Ahogy az utcán kecsesen végiglibegett.

A sarkon elé állt egy fiatal csóró,
Kezében egy teletöltött festékszóró.
Gyorsan lefújta a szőrmebundát,
Majd futva iszkolt a tömegen át.