Tamás Ferenc: Optikai adattárolók

CD-ROM

A Compact Disc, más néven optikai diszk a leghétköznapibb digitális adattároló. Legjobb évtizede az 1990-es évekre tehető, amikor szinte egyeduralkodónak számított a digitális formátumú adatok tárolása terén. Bár eredetileg kizárólag zenék tárolására fejlesztették ki, de később számos egyéb formátumra is alkalmassá vált. Hanghordozás terén az 1982-es debütálása után hamarosan átvette az uralmat és bár 2000 után az internetes zeneletöltésnek és a PenDrive-ok tömeges elterjedésének köszönhetően csökkent a forgalma, de a legtöbb zenei kiadványt még mindig ilyen formátumban dobták piacra. A 2010-es évek közepétől egyre erőteljesebb az online zene hódítása.

Az általános CD-ROM átmérője 120 mm és 74-80 percnyi tömörítetlen digitális zenét tartalmaz, ami 700 MByte adatnak felel meg. A MiniCD számos méretben próbálkozott, de soha nem vált igazán népszerűvé. Mérete leginkább a 60 és a 80 mm-es átmérővel hozzáférhető – átlagosan 24 percnyi zenét tartalmaz.

A legegyszerűbb zenei CD-től kezdve számos fejlesztési forma debütált, melyek közül a legnépszerűbbek a következők:

  • Audio CD

  • CD-ROM (Data CD)

  • CD-R (egyszer írható)

  • CD-RW (többször írható)

  • VCD = Video Compact Disc (filmlemez)

  • SVCD = Super VCD (újabb típusú filmlemez)

  • PhotoCD (fényképek tárolására)

CD-történet

A lézerdiszk technológiát több cég fejlesztette ki az 1970-es évek során – nagyjából egyszerre. A holland Philips egy prototípust bemutatott 1979. március 8-án Eindhovenben, ám aABBA: The Visitors japán Sony 3 évvel korábban, 1976. szeptemberében már bejelentette a fejlesztést. A két cég végül is 1979-ben közösen fejlesztette tovább a hanghordozók új nemzedékének szánt CD-t, amely alig 1 év múlva már eredményt is hozott. 1981-ben publikálták az eredményt a „Vörös Könyv”-ben. A lejátszók 1982-ben kerültek piacra: Philips CD100, illetve Sony CDP-101 néven.

A lemezre eredetileg 60 percnyi zene került volna. Az átmérő 100 mm (Sony), illetve 115 mm (Philips) volt. Ám a Sony akkori alelnöke, Norio Ohga kérésére kiterjesztették 74 perce, hogy az 1951-es Bayreuth-i Fesztiválon Wilhelm Furtwängler által vezényelt Beethoven IX. szimfóniája teljes hosszában ráférjen!

A legelső CD-t Hannoverben (akkori NSZK, mai Németország) gyártották a Polydor üzemében. A lemez egy Richard Strauss Alpesi Szimfóniáját tartalmazta; előadó: Berlini Filharmónikusok; vezényel: Herbert von Karajan. Az első nyilvános (TV-)bemutató a BBC Holnap világa c. tv-show-jában volt, ahol a Bee Gees 1981-es albumát, a Living Eyes-t játszották le.

 

1982 augusztusára felépült az új gyártósor nem messze onnan, ahol Emil Berliner 93 évvel azelőtt a legelső gramofont készítette.
Az új gyár első CD-je az ABBA: The Visitors

 

 

 

1983. március 2-től kezdték az USÁ-ban és egyéb piacokon is forgalmazni az újdonságot, bár akkoriban még csak a már említett két lejátszó volt és mindössze 16 lemez a CBS Records társaság kiadásában. Visszatekintve ez a dátum lett a digitális adathordozás igazi „Nagy Bumm”-ja.

Az új adathordozó éppen a kiváló minősége miatt elsősorban a klasszikus zene kedvelőinek, valamint a csúcsminőséget keresőknek lett a kedvence. Ahogy a lejátszók és az egyes lemezek ára is zuhant, úgy lett egyre inkább elterjedt a digitális minőségű zenehallgatás; így már kiadtak rock, illetve népszerű pop-albumokat is. Az első, milliós CD-példányszámot elérő album a Dire Straits: Brothers in Arms

Dire Straits: Brothers in Arms 

(Kép eredetije: https://www.discogs.com/Dire-Straits-Brothers-In-Arms/release/1452772)

Az első nagy előadó, aki a teljes életművét digitalizálta, David Bowie volt, akinek 15 stúdióalbuma volt az RCA Records-nál 1985 februárjában; közöttük négy „Best of...” válogatás is.

Bár a CD elsősorban hanganyagok hordozására lett kifejlesztve, de már 1985. júniusában piacra dobták a csak számítógépek által értett CD-ROM-ot (csak olvasható kompaktlemez), melyet 1990-ben követett a szintén Sony-Philips fejlesztésű írható CD is (CD-R). A CD-k sikeressége egyértelmű lett, mivel szinte teljesen kiszorította a régebbi egyeduralkodó bakelitlemezt (LP), illetve lényegesen csökkentette a zenei kazetták (MC) forgalmát is.

A CD-k forgalmának jelentős csökkenését hozta a DVD-k, majd a BR-ek megjelenése, bár audió hordozásra még ekkor is használták. Igazi mélyütést viszont az interneten forgalmazott, illetve a PenDrive-on, hordozható parányi eszközökön (is) hallgatható MP3/4 elterjedése hozott. Erre erősített rá az online streaming, azaz a közvetlenül internetről hallgatható zene. Most, 2020-ban már egyértelmű, hogy a CD-nek gyakorlatilag nincsen forgalma – kivéve a premier kiadványok, amik még úgy-ahogy eladhatók. Az internet (és a tömörített zeneformátumok) erősödése miatt kérdés, hogy egyáltalán megmarad-e? Az USÁ-ban már nem gyártanak zenei CD-t, csak rendkívüli, demonstrációs, illetve ünnepi alkalmakra, mivel az online zenefogyasztás sokkal népszerűbb lett; például az ott legnépszerűbb zenelejátszóra, az Apple iPad-jére egy friss szám 99 centbe kerül, ami egyáltalán nem nagy összeg. Az már csak ráadás, hogy a 2015 után gyártott asztali, illetve hordozható gépekbe egyre kevésbé kerül bele optikai adattároló egység.