Tamás Ferenc: Tömörítők

Valamikor a hőskorban (no, jó, az 1970-es évektől) komolyan felmerült az igény, hogy sok nagy terjedelmű program, illetve adatfájl kis helyen is elférjen. Az igény jogos volt, hiszen a szállítandó adatmennyiség mindig több helyet kívánt, mint amennyi rendelkezésre állt. Ekkor kezdődött a tömörítőprogramok aranykora, ami azóta is folyamatosan tart. Látszólag furcsa, hogy például egy írás 9 fejezete együttesen 1,85 MByte helyet foglal le, de tömörítve mindössze 230 KByte. Hogyan is lehetséges ez? Nézzünk egy egyszerű példát!

Adott egy kép-fájl, melyben csak összesen egy kör van és semmi más. Ezt egy átlagos képszerkesztő program bitenként tárolja el. Gyakorlatilag minden egyes képpontot egy pár byte tárol el. Éppen ezért itt rengeteg az üres hely, ami nem tárol semmit. Mit csinál ezzel egy tömörítőprogram? Megszámolja, hogy hány darab egymás utáni üres hely van a képen és a rengeteg felesleges byte helyett egyszer kiírja az üres hely kódját és azt is leírja, hogy hány üres hely volt a fájlban. Szerepeljen itt egy egyszerű minta is:

1. byte

2. byte

3. byte

4. byte

5. byte

6. byte

7. byte

8. byte

Tömörítve

0

0

0

0

0

0

0

0

0, 8 db

0

0

0

1

1

1

1

1

0, 3 db; 1, 5 db

250

250

250

250

250

250

250

250

250, 8 db

0

2

2

2

2

2

2

2

0, 1 db; 2, 7 db

Itt az eredeti 8x4=32 byte helyett mindössze 6x2=12 byte lett az anyag.
Természetesen ez csak egy bugyuta, egyszerű eljárás. Vannak ennél sokkal jobban és kifinomultabbak is, de szemléltetésnek ez is jó!

A tömörítési eljárások közül egy másikat is szeretnék bemutatni: szövegfájl esetén egy adott szókapcsolat vagy szövegrészlet sokszor előfordulhat. Ekkor a tömörítő csak egy esetben írja le teljes terjedelmében a gyakran ismétlődő kifejezést, mivel másodszor csak azt jegyzi fel, hogy hol volt előzőleg a szókapcsolat és milyen hosszú. Most nézzünk néhány konkrét tömörítőprogramot a kedvenc Windows operációs rendszer alatt!

WinRar. Jelenlegi verzió: 5.91..WinRAR icon

Honlap: https://www.win-rar.com/affdownload/download.php

WinRAR fut

Méret: 1.9 Mbyte.

Fejlesztő: Alexander Roshal.

Magyar nyelvet beépítve támogatja!

Ár: 30 €.

Jogállása: shareware, azaz korlátozással használható.

Alapértelmezett kiterjesztése: RAR.

Már telepítéskor magyarul szólal meg. Tömörítés nem akadékoskodik. Egyedül azt kell bejelölni, hogy hová telepítsen, de az alapértelmezett hely tökéletes! Az alig pár másodperces telepítés után csak a finomhangolás marad hátra:

A telepítés legvégén szeretné a gyártó megvetetni a programot, de ettől most tekintsünk el, mivel a program így is tökéletesen működik! Szerencsére sokadszorra sem blokkol a program, csak kéri, hogy vegyük meg...

A használat igen egyszerű! A gombok magától értetődőek. Természetesen lehetőség van a WinRAR-parancsok beállításába az Intéző helyi menüjébe is.

WinRAR fut

A kép tetején látható 78.2 Mbyte-nyi könyvtár betömörítve 81.5 Mbyte. Nemhiába, ezek installációs fájlok.

A futási ideje alapbeállításokkal:

2 perc 2 másodperc.

Gyakorlatilag gond nélkül kezeli a legtöbb formátumot (kitömörítéskor), és hatalmas méretet is képes létrehozni. (4 Gbyte felett – saját tapasztalat!)

SFX moduljával önkitömörítő archívumokat is készíthetők, saját szövegű megjegyzést megfogalmazva még telepítési keretprogramként is alkalmazhatjuk. Kicsit nehézkes először használva, de többedszerre már egyszerűbb lesz!

Tömörítés lehetséges foka: 1-5.

Jelszavas védelem lehetséges. NTFS-t támogat.

 

Kellemes, jó program! Megéri használni!


WinZip, a klasszikus tömörítő:WinZIP icon

Jelenlegi verzió: 24.

Méret: 1 MByte – meglehetősen nagy!

Honlap: http://www.winzip.com/

Jogállása: shareware, azaz korlátozással használható.

Fejlesztő: WinZip Inc.

Magyar nyelvet nem támogatja! - Ez a kereskedelmi verziók közül egyedülálló.

Alapértelmezett kiterjesztése: ZIP.

Ár: 30 €.

Telepítéskor felajánlja az AVG Eszköztár telepítését, de ezt szerencsére nem kötelező elfogadni. Csak utána kezdi a program tényleges telepítését. Némi akadékoskodás után felajánlja a helyi menübe integrálást, valamint szeretné lehelyezni saját magát a gyorsindító sávra. Ezeket érdemes meggondolni!

Maga a program felrakása a rengeteg kérdés után pár másodperc alatt megvan. Ami nekem nem tetszik az az, hogy a program szinte minden tömörített kiterjesztéshez szeretné saját magát megadni, mint alapértelmezett felhasználást. Sajnos az akadékoskodás még nem ért véget, mivel legelőször be kell állítani az automatikus frissítési periódust is.

A lényeg: beépített RAR, ACE, CAB, GZIP, MINE, 7Z, és ISO (kicsomagolási) támogatás. E-mail támogatás. 128 és 256 bites titkosítási támogatás. Tetszőleges méretű adatok tömörítése. Fotók tömörítése JPG technológiával. A Pro verzió alkalmas a tömörített fájlokba beékelt képek megnézésére és digitális kameráról való tömörítésre.

WinZIP fut

Ami szokatlan: kicsit nehézkes az alapértelmezett kezelés!

Nekem például nem sikerült egész könyvtárakat hozzáadni a tömörítéshez, így kénytelen voltam kézzel, egyesével megtenni ugyanezt. Mindenesetre a fenti 78.2 MByte-nyi mennyiséget ez a program 81.4 Mbyte-ra nyomta össze. Véleményem szerint hiába szép és jó a program, de az alkotói talán túlságosan is elkényelmesedtek és ezért ez a verzió kevésbé lett használható. Nekem mindenesetre nem tetszik!


 

WinACE. Jelenlegi verzió: 2.69WinAce

Talán ez az egyik legtöbbet ígérő tömörítő!

Méret: 3.9MByte.

Fejlesztő: ACE Compression Software & e-merge GmbH

Eredeti weblap:https://winace.en.softonic.com/download

Magyar weblap: www.winace.hu – általában 1-2 verzióval le vannak maradva az eredetiről!

Magyar nyelvet beépítve támogatja! Pár éve már nem jelent meg új verzió.

Ár: 18625,- Ft.

Jogállása: shareware, azaz korlátozással használható.

Alapértelmezett kiterjesztése: ACE.

Installáláskor nem kötözködik, bár a folyamat maga angol nyelvű. Csak a szokásos kérdések vannak, alig 1-2. Itt is alig pár másodperces a telepítés. Szeretné felrakni magát a Start menübe, a munkaasztalra, illetve a jobb gombos helyi menükbe is. A program tényleges bejelentkezési nyelve sajnos az általam nem beszélt német. Beállítás után már lehet nyelvet választani a német és az angol közül. Természetesen a magyar nyelvű honlapról alapértelmezetten a magyar nyelvű verzió tölthető le – ez jelenleg a 2.60-as.

A lényeg: a WinAce az alapértelmezett ACE archívum-formátumon kívül támogatja az ismertebb tömörített fájlok kezelését is. Más-más ikonokat lehet társítani az egyes archivált fájlokat, így azokat gyorsabban és könnyebben tudjuk kezelni, mint máshol. Immáron itt is lehetővé vált a 4 Gbyte feletti tömörített állományok, illetve a (főleg letöltésekkor használt) több részre való tagolás. A jelszóval védett tömörítés itt is természetes. Projectkészítés lehetősége, melynek segítségével gyorsabbá és egyszerűbbé válik a napi rutinmunka. (Értsd: makrózás!) Lista panel hozzáadása, melynek segítségével akár a különböző meghajtókon található fájlok, mappák is egy lépésben tömöríthetők. ISO image és BZip2 fájlok kitömörítési lehetősége. Keresés funkció beépítése, mellyel a tömörített állományokban is lehet keresni. Az általam legkülönösebb szolgáltatás: testreszabható eszköztár!

További jó ötlet, hogy az egyes fájltípusokhoz különféle ikonokból választhatunk, így egy állománykezelőben már ránézésre is meg tudjuk különböztetni a WinAce-hoz társított ZIP, ARJ, RAR stb. archívumokat. A főablak egész barátságos: nagyjából az Intézőhöz hasonlít. Az archívumokat mappaként kezeli, így azokba is simán bele lehet menni.

WinAce

Megint összetömörítettem a megszokott pár könyvtárat. A 78.2 Mbyte-nyi adatot ezúttal 79.9 Mbyte-ra – 2 perc 2 másodperc alatt.

WinAce

A többi kereskedelmi célú tömörítővel összehasonlítva talán ez a legbarátságosabb, csak az nem tetszik, hogy a legfrissebb verzió nem érhető el magyarul.


7-Zip, az ingyenes alternatíva

7zip icon

A három kereskedelmi verzió után jöjjön egy könnyen és jól használható, GNU LGPL-licenszes, tehát tényleg ingyenes alternatíva. A program teljes forráskódja is letölthető!

Méret: 1.1 Mbyte! Meglehetősen kicsi!

Fejlesztő: Igor Pavlov.

Weblap: https://www.7-zip.org/

Jelenlegi verzió: 19.00.

Magyar nyelvet támogatja!

Alapértelmezett kiterjesztése: 7z.

A letöltés után mindenfajta felesleges kör nélkül már települ is az alkalmazás 1-2 másodperc alatt.

Indítás után azonnal magyarul jelenik meg és már megy is minden! A használat végtelen egyszerű, nincsen benne semmilyen felesleges cafrang vagy idegtépő kattintgatás.

7-zip

Lényeges tulajdonságok: magas tömörítési arány az új 7z formátum LZMA-tömörítéssel.

7-zip

Támogatott formátumok: Be- és kicsomagolás: 7z, ZIP, GZIP, Bzip2 és TAR. Csak kicsomagolás csak: ARJ, CAB, CHM, CPIO, DEB, DMG, HFS, ISO, LZH, LZMA, MSI, NSI, RAR, RPM, UDF, WIM, Xaraya és Z. A honlap szerint a ZIP és GZIP formátumok, 7-Zip 2-10 %-kal jobb tömörítési arányt biztosít, mint a PKZip és WinZip. Titkosítása meglehetősen erős 256 bites AES-módú a 7z és ZIP formátumoknál. Képes önkicsomagoló 7z-csomagot is létrehozni, illetve adott fájlt több részben is becsomagolni. A Windows Intézőjébe képes integrálódni. Kétpaneles üzemmódban meglepően hasonlít egy fájlkezelőhöz. Hatékony és jó parancssori verziója van, valamint (számomra) meglepő, hogy 74 nyelven képes kommunikálni!

Megszokott 78.2 Mbyte-os könyvtáraimat megint betömörítettem. Itt a fájlméret 75.8 Mbyte lett, míg az idő 1 perc 55 másodperc. Ha komolyan belegondolunk, ez a tömörítő kifejezetten jó és megbízható alternatívája a kereskedelmi verzióknak!

Bár még vannak további csomagolók, de ezekkel egyenlőre nem kell foglalkozni, mivel ezek (véleményem szerint) még nem érték el azt a szintet, hogy komolyan kelljen őket venni.

Annyit még szeretnék megjegyezni, hogy sokak kedvenc fájlkezelője, a Total Commander is mindegyik tömörítőt beépített modulként tudja futtatni. Szóval, egyre kevesebb az igény arra, hogy valaki önállóan, teljes értékűen futtasson egy tömörítőt!

7zip fut

Tamás Ferenc © TFeri.hu, 2009. február
Frissítve: 2013.május, 2017. és 2020.aug.