2020: Január közepén a Microsoft a mélyen elvárások alatt teljesítő Edge böngészőjének motorját lecserélte Chromiumra. Ez a csere egy igen gyors és látványosan jól teljesítő böngészőt eredményezett. A márciusban világszerte kitört koronavírus-járvány miatt sorra csuktak be az üzemek, gyárak és iskolák. Mivel nagyon sok helyen otthoni munkát rendeltek el, ezért az internet használata is csúcsokat döntött. Itthon a mobiltelefonos társaságok egymást túllicitálva igyekeztek minél több, minél olcsóbb internetet eladni az otthonról dolgozóknak. Júliusban sorozatos felvásárlások után a kormánypárti tulajdonos menesztette az ellenzéki beállítottságú, legolvasottabb hazai lap, az Index.hu főszerkesztőjét, melyre válaszul az egész szerkesztőség felállt és megalapította a Telex.hu oldalt. Aug. elején Fehéroroszországban vélhetőleg elcsalták a választást, amiért országszerte tiltakozások törtek ki; viszontválaszul az egész országban lelőtték az internetet. Szeptember elején elkelt a kínai mikrovideókkal foglalkozó TikTok, amit meglepetésre az Oracle vásárolt meg. Az NVidia 40 milliárd dollárért megvette a főleg mobilokban erős Arm processzortervező céget. A koronavírus 2. hulláma miatt az év vége felé megint nagy lett a hálózatok leterheltsége, így ez-az ideiglenesen megrogyott vagy röviden le is állt. (Pl.: Digi Magyarország, Vodafone-UPC egy része, Google több szolgáltatása, stb.) A magyar kormányzat több havi ingyenes (vezetékes) internetet adott a középiskolásoknak, illetve tanáraiknak. Az év hackje: az amerikai kormányzat egyes részeit több hónapon át interneten keresztül lehallgatták, illetve megfigyelték.

2021: Január közepén feltörték a magyar Burger King Instagram-oldalát. Február elején a sikeres katonai puccs ellen tiltakoztak Mianmarban, mire az ország új vezetése lekapcsolta a fő szervezkedési felületet, az Internetet. A Covid-járvány miatt kialakított vírusregisztrációs oldalt a magyar kormány nagyon alultervezte, ami így sokszor befagyott, de a kormány rendszerint túlterheléses támadásra hivatkozott. Május elején kiadós veszteséggel adta el a Verizon a valaha szebb napokat látott Yahoo-t és az AOL-t, hogy teljes erővel az 5G-re tudjon koncentrálni. Június 8-án sok angol/amerikai vezető híroldal és portál leállt, mivel Fastly nevű tartalomközvetítő cégnél átállítottak egy szabályos konfigurációs beállítást. Júliusban a szocialista Kubában kirobbant tüntetésekre válaszul a kormány kilőtte a közösségi oldalakat, hogy megnehezítse a szervezést. Szeptember elején az Ír Adatvédelmi Hatóság 225 millió euróra (kb. 78 milliárd Ft) bírságolta a WhatsAppot az adatvédelmi törvények be nem tartása miatt. Október 4-én este 6 órára leállt a Facebook, a Messenger, az Instagram és a WhatsApp is – valószínű ok valami Facebook-közeli szerverhiba lehet. A hibának egyedül a komoly növekedést kapó Twitter örült. November elején feltörték a MediaMarkt honlapját és napokig nem volt elérhető. A Google-hoz hasonlóan a Facebook fölé is szerveztek egy véget, ezt Meta néven. Évek óta először nem a Google.com lett a leglátogatottabb weblap (a CloudFlare.com jelentése szerint), hanem a TikTok.com

2022: Január elején a kitört zavargások miatt Kazahsztánban lelőtték az internetet. Január közepén robbant a bomba: a Microsoft felvásárolja az egyik legnagyobb játékfejlesztőt, az Activision Blizzardot 68,7 milliárd dollárért. Április végén a világ egyik leggazdagabb üzletembere, Elon Musk megvette a Twittert 44 milliárd dollárért. Június elején az Európai Unió egységesítette a töltőt, így 2024-től az USB-C lesz a közös szabvány - az Apple legnagyobb bánatára. (Kép forrása: https://www.bbc.com/news/technology-61720276) November elején komoly adatszivárgás történt az iskolákra rákényszerített E-Kréta adminisztrációs rendszerben, ráadásul a hackeres közzétették a forráskód zömét is. November végén az Európai Parlament agresszornak bélyegezte Oroszországot az Ukrajna elleni háború miatt, amiért orosz hackerek elérhetetlenné tették az Európai Parlament weboldalát. Elon Musk, a Twitter új tulajdonosa szinte mindenkit visszaengedne a platformra, aki nem törvényellenes dolgokat rakott fel. Az év főbb adatlopásai: Crypto.com (jan.17.; kb. 18 millió $), Vöröskereszt (jan; kb. fél millió ember adatai), Cash App (ápr., több millió felhasználó adatai), PressReader hírszolgáltató (márc., kb. teljes leállás).

2023: Megszűnt az utolsó hazai nyomtatott informatikai magazin, a PCWorld is, mivel online térbe költözött. Némileg korábban a vetélytársa, a Chip Magazin is hasonló lépést tett. Ezzel egyre inkább előtérbe került az online megjelenés, hasonlóan a hagyományos lapokhoz. Berobban a köztudatba az első komoly mesterséges intelligencia, a ChatGPT, amely ijesztő gyorsasággal fejlődik - elsőként ingyenes tesztidőszakkal. Február végétől a valaha szebb napokat látott levelezőrendszer, a Citromail.hu fizetőssé és reklámmentessé vált, ezáltal kb. meghalt. A Microsoft Edge böngészőjébe beköltözik a ChatGPT mellé az Adobe Reader is, így a böngésző prémium (sok szolgáltatást kínáló) verziója fizetőssé válik. Egyre több országban bírálják vagy akár be is tiltják a TikTok mikrovideó oldalt. 2023. júliusban nevet és logót cserél az egyik legnépszerűbb internetes alkalmazás, a Twitter. Az új név: X. A tervek szerint sokkal többet nyújt majd, mind az elődje. Augusztus elején feltörték a magyar Igazságügyminisztérium honlapját. Egyes hírforrások szerint a Microsoft hamarosan lehetővé teszi a Python használatát az Excel táblázataiban. Ettől az adatelemzés és a vizualizáció fellendülését várják. 

2024: A Windows 11 teljes gőzzel nyomul előre, bejelentik a Windows 10 támogatásának várható végét (több időponttal is). Március 5-én hazánkban leállnak a Meta szolgáltatásai, így leáll a Facebook, a Messenger és az Instagram is.

 

A korai internetes domain-ek növekedése:

(Forrás: http://www.zakon.org/robert/internet/timeline/)

Date       Hosts        |      Date       Hosts     Networks   Domains
   -----    ---------      +      -----    ---------   --------  ---------
   12/69            4      |      07/89      130,000        650      3,900
   06/70            9      |      10/89      159,000        837
   10/70           11      |      10/90      313,000      2,063      9,300
   12/70           13      |      01/91      376,000      2,338
   04/71           23      |      07/91      535,000      3,086     16,000
   10/72           31      |      10/91      617,000      3,556     18,000
   01/73           35      |      01/92      727,000      4,526
   06/74           62      |      04/92      890,000      5,291     20,000
   03/77          111      |      07/92      992,000      6,569     16,300
   12/79          188      |      10/92    1,136,000      7,505     18,100
   08/81          213      |      01/93    1,313,000      8,258     21,000
   05/82          235      |      04/93    1,486,000      9,722     22,000
   08/83          562      |      07/93    1,776,000     13,767     26,000
   10/84        1,024      |      10/93    2,056,000     16,533     28,000
   10/85        1,961      |      01/94    2,217,000     20,539     30,000
   02/86        2,308      |      07/94    3,212,000     25,210     46,000
   11/86        5,089      |      10/94    3,864,000     37,022     56,000
   12/87       28,174      |      01/95    4,852,000     39,410     71,000
   07/88       33,000      |      07/95    6,642,000     61,538    120,000
   10/88       56,000      |      01/96    9,472,000     93,671    240,000
   01/89       80,000      |      07/96   12,881,000    134,365    488,000
                           |      01/97   16,146,000               828,000
                           |      07/97   19,540,000             1,301,000

 

Böngésző-háborúk statisztikáiért kattintson IDE: http://tferi.hu/bongeszok-kulturtortenete/bongeszo-haboruk

 

Felhasznált irodalom:


(c) TFeri.hu - folyamatosan bővítve!