T. Tamás Ferenc: A festő monológja

(Ferenczy Károly: Beszélgetők c. festménye alapján)
A Cserhát Művészkör 2019. őszi pályázatán a zsűri szépirodalmi díjában részesült.
Megjelent a Kláris folyóirat 2022.júliusi számában.

Emlékszem, hogy nyár végi nap volt, amikor már nem égetett a Nap melege, csak kellemes meleget adott. Az éltető Nap bújócskát játszott a lenge felhőkkel. Éjjel volt egy kiadós zápor, így sok levélen még csillogtak a vízcseppek. A fák lombja szépen susogott az enyhe nyári szellőben. A kis patak csacska zajjal csörgedezett. Még minden zöldellt, de esténként már elkelt a felöltő. Sehol sem volt még az ősz ezernyi színű káprázatos pompája. A madarak is csak néha trilláztak. Csend honolt a városban és a vidékén!

Egy ideje már nem tudtam festeni, hiába kerestem az ihletet. Embereket szeretek megfesteni, de most nem volt semmi jó témám. Sok nyári festményem volt, de most elegem volt az emberekből. Nagybányán hiába kerestem jó témát, semmi nem ihletett meg, pedig jó ideje ismerem ezt a várost. Tényleg festőien szép a város és a környéke, de most nekem mégsem nyújtott semmilyen témát. Csak keresek valami szépet, valami olyant, ami megihlet, de már napok óta nincs jó témám.

Nézem tanítványaim festményeit: jók s kevésbé jók, de néha akad köztük egy-két igazán kiváló alkotás is. Nekik valahogyan nem okoz gondot a téma megtalálása. Irigylem erővel teli fiatalságukat és ecsetjeiket, ahogy a nyár végi színek életre kelnek a vásznaikon. A mai napon „Erdei csendélet” címmel kell valamit kihozniuk vásznaikból. Kimentünk a környéki kis ligetbe, hogy találjanak témát. Általában sikerült is, de szokás szerint megkértek, hogy én is fessek valamit ebben a témában. No, itt a bökkenő! Mert nekem csak nem akart összejönni semmi érdekes. Nem érzem magamban a késztetést erdei csendéletre.

Ahogy megszámolom őket ketten hiányoznak: Franciska és Walter megint elmentek valahová kettesben. Nagyon kerülgetik egymást, de persze az illendőség és a szemérem szabta határokon belül. Láthatóan tetszenek egymásnak és többet foglalkoznak kettőjükkel, mint a festéssel. Pár percnyi keresés után meg is találtam őket: egy kis csermely feletti apró hídon beszélgettek elmélyülve. Franciska kacéron a híd korlátjának dőlve nézte Waltert, aki teljesen belefeledkezett a lány igézően csillogó szemeibe. Bár mindenkitől messze voltak, de még most is volt köztük pár apró lépésnyi távolság.

Ahogy az apró csermely hullámzott alattuk és a fák díszbe csomagolták a hátteret már tudtam, hogy megtaláltam az ideális témámat! Nem erdei csendélet, hanem Franciska és Walter. De ez nem jó cím egy festménynek. Legyen inkább Beszélgetők!

T. Tamás Ferenc, 2019.máj

--------------------------------