T. Tamás Ferenc: Téli erdő

Emlékszem, akkor tél volt,
Az üresség lehelete átkarolt.
Dermesztően rideg, kopár tél.
Az ágon átfagyott a falevél.

Térdig érő hóban őz lépdelt,
Fagyott talajon keresett egy kis ételt.
Nézte a kifehéredett, kopár tájat,
Ahol a dús legelő csak káprázat.

Fa ágán apró cinke didergett,
Búsan, néha, picit csicsergett.
Tollát fázósan össze-vissza borzolta,
Rossz sorsát magában korholta.

Vaddisznó az avart túrta,
Orrát alaposan bele-belefúrta.
Elhullott kukoricaszemet keresett,
Ami még ősszel oda esett.

Vadász csizmája alatt hó csikorgott,
Kezében régi puskája nyikorgott.
Fegyverét rég nem használta,
A puskavégen lévő vadakat megsajnálta.

Fenn égen a Nap világított sápadtan,
A távoli Földre nézett fáradtan.
Szél fújt, hó esett szakadatlan,
Itt a tél, a hideg lankadatlan!

T. Tamás Ferenc, 2022.dec.