T. Tamás Ferenc: Az én Isztambulom

(Egy városlátogatás emlékei)

Az egész valahol úgy kezdődött, hogy a párom bakancslistáján rajta volt már egy jó ideje Isztambul. 2019 elején egyik ismerőse elkezdett szervezkedni a török nagyváros irányába. Már tavasszal (csoportosan) lefoglaltuk a szállodát és a repülőjegyet, hogy emberi áron tudjunk utazni – a repjegy így kb. 90 ezer Ft-ba került, míg szálloda kb. 64 ezerbe kettőnknek! Október 16-án, szerdán, 13.15-kor repültünk a Pegasus Airline gépével, ami a hivatalos török légitársaság, a Turkish Airlines „fapados” verziója.

(Megj.: az összes kép saját készítésű, kivéve, ahol ezt külön jelzem.)

Az út tervezett hossza 2 óra 5 perc lett volna, de a gép a kedvező szélviszonyok miatt 20-25 perccel korábban landolt – bezzeg, ha a visszaútra gondolok...

Mivel a szállásunktól elég messze volt a repülőtér (44 km), ezért busz vitt a szállodába. Az úton nem tudtuk nem észrevenni, hogy az autópályák mentén a domboldalak milyen szépen gondozottak és mindenhol kisebb-nagyobb ábrák vannak gondosan kialakítva és karbantartva. (Lásd a lenti képet!)

A török utak egész jól karbantartottak, bár a rengeteg autó és a feltűnően sok busz azért megteszi a maga hatását. Maga a város igen jó helyen fekszik, hiszen az európai és az ázsiai oldalt a Boszporusz-szoros vágja ketté.

(A kép a Google Maps alkalmazásból való.)

Az első este

A szállásunk igen szép helyen volt, az Aranyszarv-öböl mellett egy szállodában, de csak reggelit kaptunk. Ellenben a szobánkból való kilátás az esti öbölre mindenért kárpótolt.

Mivel fáradtak voltunk és éhesek, ellenben még nem tudtunk közlekedni, a szálloda recepciósa felajánlotta, hogy ingyen elvisznek és vissza is hoznak taxival egy általuk javasolt és igen minőségi étterembe. Az ilyen ajánlatról ugye az jut az ember eszébe, hogy hatalmas költségek és fél fog elég étel, de a csoportunkból mindenki megszavazta, így mi sem akartunk kilógni. Legfeljebb iszunk egy korty kávét, az talán nem lesz aranyáron. Nos, a busz az egyik legszebb helyre, a Galata-hídra vitt, ami az Aranyszarv-öböl két partját köti össze. A híd tele van jobbnál jobb – főleg halas ételeket kínáló - éttermekkel. Ráadásul az esti városra való kilátás is pazar. Ez tuti, hogy csillagászati ár lesz!

Beülve hozták a friss kínálatot: mindegyik halat és tengeri herkentyűt el tudják készíteni főzve, grillezve, vagy bármi más kívánt módon. Nem tudtunk hová lenni a gyönyörtől! A halaknak általában van egy speciális "halszaguk", de itt az állandóan lengedező szellő és a friss fogás miatt ez nem volt érezhető.

Megjegyzés: a törökök nagyon ínyencek és jól értenek a halakhoz is. Ránézésre látják, hogy melyik a friss és ízletes. Erről nekem sajnos fogalmam sincs!

A párom szereti a finom tengeri halat, de én nagyon nem, így a magam részéről inkább az étlapról választottam marhahúsos golyókat. Igen, az étlapról! Ugyanis itt először szembesültünk azzal, hogy az árak igen kellemesek a mi csóró közalkalmazotti pénztárcánknak is. Várakozva nézegethettük a híd felső részéről pecázók zsinórjait, valamint a príma kilátást.

Még a fő fogás előtt kaptunk darált fekete olajbogyóból készült mártogatóst friss péksütivel. Így már mindjárt másképp esett a főétel. Az egészért (oda-vissza busz, gyönyörű hely, príma vacsora, igen kedves és gyors kiszolgálás) ketten kb. 7000 Ft-ot fizettünk. A kiadós vacsora után még egyszer megnéztük az étterem-sort, valamint a kilátást, majd visszavittek a szállásunkra.

Este még kettesben tettünk egy könnyed, esti vízparti sétát.