T. Tamás Ferenc: Bukott angyal

Magányosan fekszel a földön,
Számodra ez a megtestesült börtön.
Nem érzel magadhoz közel semmit,
Nem engedsz hozzád érni senkit.

Egy másik, idegen világ szülötte vagy,
’Kit a Föld összes lakosa cserbenhagy,
Idegen vagy itt, oly’ különös,
Arcod a szégyentől cinóbervörös.

Levegőt alig kapsz, csak létezel,
A néhai magadra emlékezel.
Te, aki a Nap sugaraiban fürödtél,
Kósza égi felhőkkel kergetőztél.

Most fekszel a földön kiterítve,
Tested a fáradtságtól kimerítve.
Örökös erőd cserben hagyott,
Nem vagy más, csak egy tetszhalott.

Véget ért égi szárnyalásod,
Nem kaphatsz napfénypalástot.
Izmaid gyengék, erőtlenek,
Bukásodba a föld is beleremeg.

Törött szárnyad vérben ázik,
Tested ott hever éjszakákig.
Az égből száműztek, bukott angyal,
Porban kell élned sárban, fagyban.


T. Tamás Ferenc, 2022. máj.