T. Tamás Ferenc: Egy csendes nap

Még sötét van, mikor szólt a dallam,
Amivel az álmom lett kiforratlan.
Kávét iszom mélán és álmosan,
Nézem a sötétség végét magányosan.

Taposom a pedált, csendben tekerek,
Kerekem alatt ballagnak a kilométerek.
Hideg van, sötét, magány és csend,
Az éjszaka dermedtsége fellebbent.

Köd küldi páragomolyait az utcákra,
Csak áhítozni lehet kis világosságra.
Hol van még a langyos tavaszi reggel?
Csalogatón puha, szép napfénnyel?

Munkába beérve terembe zárnak,
Itt nincs helye az álmodásnak!
Bizonyítani kell és hajtani sokat,
Munkára ösztönözni másokat!

Rajongásig szeretem a tanítványokat,
Szépre és jóra tanítani másokat.
Törődni búval-bajjal, sok panasszal,
Veszekedni a sok nyegle kamasszal.

Napra nap ellenséges a környezet,
Csak csendben nyelem a könnyeket.
Az adminisztráció terhe egekbe nő
És közben elveszik az értelmes fő!

Késő délután végzek, vár a sötét,
Keresem az utcai lámpák fénykörét.
Megint hideg van, megint csend,
Egy újabb nap hipp-hopp elröppent.

Mikor lesz már végre meleg nyár?
Késő esti vöröslőn nyugvó napsugár?
Egy csendes napnak lassan vége,
Mikor múlik el a tél tehetetlensége?


T. Tamás Ferenc, 2022.jan.