T. Tamás Ferenc: Éjszaka hangjai
Megjelent a Montázs Magazin "A nyár varázsa" c. antológiájában 2018. júl.
Megjelent a Holnap Magazin online verziójában.
Este van. Már régen lenyugodott a forróságot adó nap. Hosszú, nagyon meleg nap éjszakája köszöntött be. Nap közben alig mozdult valamit a levegő és ez így folytatódott éjszaka is. A hőmérő éjszakára sem megy 20 alá. Az állandóan forgó ventilátor próbál valamit enyhíteni a hőségen, de hiába…
A család már rég alszik, csak én nyomkodom csendben a billentyűzetet. Valahol a távolban egy macska keservesen vonyít. Válaszol rá egy mérges férfihang durva trágársággal. Szegény kis állat, ijedtében elhallgat. Talán el is iszkol. A mérges férfihang is még morog egy kicsit, aztán csendben marad.
A közeli utcáról hallom egy sziréna rikító közeledését, aztán a hang átvált távolodóba. Most már halkul. Nem tudom, hogy mi történhetett, csak a szirénát hallom. Ilyen forró éjjel nem lehet komoly baj!
Az ablak alatti járdán fiatalok gyülekeznek. Ezerszer kértük, hogy ne az ablakunk alatt dohányozzanak, de soha nem fogadják meg. Nem akarom újra megkérni őket a távolabbi rágyújtásra. Elegem van a hencegő kivagyiságukból. Lassanként a szobámba bebújik a kesernyés-édeskés füves cigarettájuk illata. Olyan középiskolás-formájúak, de már füves cigit szívnak! Elszomorító! A cigi persze körbejár, egyre vidámabb hangulatot adva. A legfelül lakó idegbeteg öreg az erkélyéről nyakukba zúdít egy vödör vizet. Bár nem talál el senkit, de legalább a füves srácok odébbállnak. Tényleg ez kell?
Pár perc nyugalom után egyre közelebbről hallatszik két pár tűsarok gyors kopogása. A lányok iszkolnak valahová! Csak keveset kapok el a két „Party-Barbie” beszélgetéséből, de ez is bőven elég: agysokkot okozott nálam ez a pár szó is!
Az ajtón csendes kaparászás hallatszik: a felettünk lakó viszi késő esti sétára agárját. A kutyának óriási mozgásigénye van, nem való lakótelepre, de a gazdája semmiképpen sem akar megválni tőle. Pár pillanattal később nyílik a lépcsőház ajtaja és a kutya ezerrel rohan kifelé. Utána a gazdája, aki esténként képtelen pórázra kötni kedvencét.
A szembeni ház nyitott ablakában ülve dohányzik egy morgós öregúr. A felesége állandóan szidja azt kérve, hogy kifelé fújja a füstöt, de az öreg csak bagózik rá – szó szerint. Csak ül az ablakban és szívja az elnyűhetetlen bagóját. Már alig hall valamit, ráadásul tüdőrákos, de a cigit nem képes letenni. Legalább 80-nak néz ki, de múltkor megtudtam, hogy alig pár hónapja nyugdíjas. Agyonhasznált szervezete küszködik mindennel, ráadásul ő nem is akar gyógyulni. Úgy érzem, hogy elege van mindenből…
A közeli ligetben megint tanyát ütöttek a csavargók. Pár otthontalan kötözködik egymással, de finoman szólva, ők sem szomjasak már. Hol összevesznek, hol kibékülnek, de soha nem nyugodnak meg. Úgy látszik megint kaptak valahonnan egy kis piát; vagy az is lehet, hogy lopták. Belenyugodtak a saját zárt, mindenhonnan kiutált világukba. Miért nem akarnak valamire menni? Miért jó az utcán lakni?
A szomszéd lépcsőházban lakóra megint rájött a köhögésroham: a hatalmas tüsszentéseibe beleremeg az egész ház. Rég allergiás valamire, de képtelen ellene védekezni.
Valahol felsír egy kisbaba. Anyja csendben felkel és melegíti neki a tejet. Párszor láttam már napközben őket: az anya egyedül neveli az alig fél éves kis csöppséget. Örökké fáradt, mert a babuci nagyon hasfájós, neki meg semmi segítsége sincs! Lassan rájön, hogy elég napi 4-5 óra alvás 3-4 részletben…
Hallgatom az éjszaka hangjait. Érzem a mögötte álló sorsokat, a küzdelmet és az akaratot. Ránk, magyarokra olyan jellemző a beletörődő megnyugvás, de ez nem jó! Jobbá akarom tenni a világot! Ilyenkor érzem, hogy milyen szerencsés is vagyok a családommal.
Tamás Ferenc, 2017. aug.
