T. Tamás Ferenc: Falevél

Mint egy avarba hullott falevél,
Olyan magányos lettem én.
Sok szenvedés után elmentél,
Számomra örökre elvesztél.

A Te ágadon nevelkedtem,
Veled együtt én is felemelkedtem.
Valaha bimbózó rügy voltam
A leendő jóról álmodoztam.

A tavaszi meleg első sugara
Hívott életre, a fényes napra.
Növekedtem csendben, jóban.
Csiklandozott az Élet jómódban.

Nyár elejére szépen kizöldelltem,
Ereimet soha nem röstelltem.
Erőt adott a meleg napsugár,
Hűvöst az éjszakai csillagár.

Adtam levegőt, tiszta zöldet,
Tisztán tartottam a földet.
Magamba ittam az éltető vizet
Így adtam a természetnek hitet.

Aztán kezdtek jönni a hidegek,
Amikor még a Földanya is didereg.
Ezer színű pompába öltöztem
A legszebb leveled lettem.

Lassan beköszöntött a tél,
Fújt a hideggel bélelt jeges szél.
Egyre és egyre erőtlenebb lettem,
Összeszáradtam, elkedvetlenedtem.

Mint egy avarba hullott falevél,
Olyan magányos lettem én.
Számomra örökre elvesztél,
Hiába óvtál, védelmeztél.


T. Tamás Ferenc, 2021. febr