T. Tamás Ferenc: Őszidő

Megjelent az Aranycsillag csoport 2017. őszi antológiájában.

Már őszbe csavarodik az idő,
Néha még fel-felcsillan a Nap sugara,
De már didergősek a hajnalok.
Reggelente vacog rajtam a kabát,
Alig várom, hogy a Nap kidugja orrát
És adjon egy kis cseppnyi kis meleget,
Hogy arcomat a fény felé fordítva
Élvezhessem a késő őszi napsugarakat.
Gyakran felhőtakarót húz magára az ég
És bánatában esővel áztatja az utcákat.
A fák lombja lassan megszínesedik
És a tereket ellepik a hulló falevelek.
Egyre gyorsabban beköszönt az este,
Amikor már nem elég a kiskabát,
Az emberek fázósan sietnek tovább.
A vándormadarak már rég elmentek,
Cinkék keresik a lehullt morzsákat,
Lassan beköszönt a varjak károgása.
Kutyák ugatják a késői embereket,
Néha kósza macskák vonyítanak,
De a város lassacskán elcsendesedik.
Hamar beköszönt a vaksötét éjszaka,
Távolban csak egy halk vonatfütty szól,
Az álmos lakótelep titokban felel neki.
Mindenhol békés csend honol.
A város egy kis melegre vágyik,
A nyár lüktető nyüzsgésére,
Szűnni nem akaró pezsgésre,
Éltető életre, lendületre,
De csak őszi esti borongást kap,
Rosszkedvvel telis-teli elmúlást.