Megjelent a Délibáb Magazin 2019.őszi számában

T. Tamás Ferenc: Pokoli látomás

A sötétség csendben kúszik feléd,
Az árnyékok megnyúlnak lassan.
Az éjszaka rád nyomja sötét bélyegét,
Te meg csak bámulsz mozdulatlan.

Az álom csak húz egyre maga felé,
A szürkeség meg terjed lankadatlan.
Nem tudsz már nézni hátrafelé,
Ez az éjszaka megszakíthatatlan!

Álmaidban a sötétség várva vár,
Ellene úgysem tudsz tenni semmit.
Téged néz a sok félelmetes szempár
Bitorolják elméd ők akármennyit.

A Pokol Kapuja tárva-nyitva áll,
Hisz’ téged várt már réges-régen.
A túlvilág égető szele is végre eláll.
Te meg csak állsz, fürödve verítékben.

Belépve a kínok kínja vár reád.
Fejedben adj fel minden reményt!
Tested a sötétség birtokolja, mint egy trófeát.
A szemed sem lát többé holmi tündefényt.

A lelked széttépik ezernyi darabra,
A bomlott elméd rég elhagyott,
Felfeszítenek egy pőre deszkalapra,
Minden és mindenki cserbenhagyott.

Soha nem ér véget ez a pokoli látomás,
A rémségek éjszakája üldöz téged,
Oly’ iszonytató ez a túlvilági áldomás,
Téged vár a beteljesületlen végzet.

T. Tamás Ferenc, 2019.jún