T.Tamás Ferenc: Búcsúzó gondolatok

Oly’ messziről jöttél mihozzánk,
Hogy lassan csatlakozz hozzánk.
Vidám voltál, kedves és aranyos,
Épp a kellő mértékben akaratos.
Az élet pezsgése veled kezdődött,
A mindennapok bánata elfelejtődött.

Pár éve aztán valami elromlott,
A vidámság könnye elpárolgott.
Szemedben csak szomorúság volt,
Elméd mélyébe búskomorság hatolt.
Csak feketét hordtál a mindennapokban,
Sötét gondolataid voltak a hónapokban.

Hol volt már a vidámság színes madara?
Átvette helyét a komorság zűrzavara.
Kedves, csacsogó hangod elveszett,
Némaságod rosszkedvvel szövetkezett.
Életigenlésed szilaj tüze megkopott,
Az élet szikrája benned elfogyott.

Mert mivégre vagyunk itt, a világon?
Hiába is vágtatunk álom-paripákon!
Mert hinni kell a szépben,
A melengető gyertyafényben,
A szemet nyugtató látképben,
És hinni kell a reményben!

Immár életed szikrája kihunyt,
Szép szemed tüze behunyt.
Átléptél az örökös öröklétbe,
A Nihil uralta Nem-létbe.
Tátongó űrt hagytál magad után,
Mi meg itt maradtunk bután-sután.


T. Tamás Ferenc, 2021.szept.