T. Tamás Ferenc: Az utolsó űrhajó

sci-fi novella

Megjelent a Holnap Magazin "A valóságon túl". c. Antolófiájában 2023.szeptemberben.

Ülök a Párizsba tartó gépen és merengek. Nemsokára elhagyom az öreg Földet, örökre. Kezemben szorongatom a mindennél többet érő bio-elektronikus azonosító chipemet, rajta a C6787-es számmal. Mellette van egy kis kézicsomagom egy napnyi élelemmel és az engedélyezett alig tucatnyi papír fényképpel. Utastársaim vegyes arckifejezéssel néznek rám: egyesek csendben irigyelnek, mások mogorván elfordulnak, legtöbben viszont simán átkozzák a szerencsémet.

De hogy is volt?! Ezeket az utolsó hónapokat nem felejtem el soha!
Alig öt hónapja szállt le a három brantron űrhajó a már unalomig jól ismert helyszíneken: az első Dallastól pár kilométerre, a második Sanghaj mellett, míg az utolsó Párizsban a CDG reptér tövében. Aztán meghirdették az emberiséget megmentő programot! Brantron tudósok szerint a szeretett Napunkat úgy egy év múlva eléri egy bitang erős kozmikus sugár, melynek hatására pár nap alatt nóva lesz belőle, így hirtelen felfúvódva eléri kb. a Mars pályáját, így a Földünk is elpusztul. Szerencsére ezt időben felismerték megmentőink és eljöttek túlélést kínálni az emberiség egy kis részének. Konkrétan három űrhajón el tudnak vinni magukkal 10-10 ezer embert, hogy valahol, egy távoli, biztonságos csillag szép bolygóján újra fel tudjuk éleszteni az emberiséget. Persze ehhez ki kellett választani a kimenekítendő 30ezer embert. Mindannyian termékeny sorúak vagyunk, tehát 20 és 35 év közöttiek és nem lehet bennünk semmilyen beültetett fém implantátum – ez a brantron technológia miatt szükséges. Maguk, a megmentőink űrhajói elég kicsik és csak 10-15 idegen lakik rajtuk. Minket, a túlélő földi embereket egy általuk kifejlesztett technológiával összezsugorítanak egy nagyjából 20 cm oldalú kockába, amelyet aztán beleraknak egy biomassza zselébe, hogy így túlélhessük az akár évezredekig is tartó utazást hibernációs álomban. Két űrhajón is alszik egy-egy idegen, megmentett faj túlélésre kiválasztott mintája. Eredetileg ide, a Földre akarták egyiküket telepíteni, de akkoriban vették észre a Napunkra váró halálos veszélyt. Sajnos az altatásban lévők saját csillagai sorra felrobbantak, de szerencséjükre oda is időben megérkeztek a brantoronok és megmentették a pár ezer túlélőt.
A világ kormányai igyekeztek a fellépő káoszt valamilyen szinte uralni, de persze ez nem nagyon sikerült. Az ENSZ által kialkudott feltételek mellett lehetett jelentkezni az egyes kontinenseken kialakított irodákban, ahol a teljes körű orvosi vizsgálatok után jött a sorsolás. Csak teljesen egészségesek utazhatnak, ez nyilvánvaló! Ezen belül előnyt kaptak az orvosok, a mérnökök, a jó földművesek és a mérnökök. Utána jött az alkalmas jelöltek közötti sorsolás. Én is így, sorsolással kerültem be a harmadik űrhajóba. Igen, egy szerencsés túlélő vagyok! Rengeteg hibernációs mélyalvás után valahol, egy teljesen idegen csillag alatt fogok felébredni ezernyi társammal együtt, ahol majd újra visszaállítják eredeti méretünket és elkezdhetjük az Új Bibliát (ahogy a pápa hirdeti), sok ezernyi Ádámmal és Évával együtt.

Most ülök a Párizsba tartó gépen, kezemben a mindennél többet érő C6787-es chippel, pár napnyi élelemmel és az engedélyezett alig tucatnyi papírképpel. Szüleim képét viszem magammal, húgomét, szeretett szülővárosommal és 30 évnyi életem legszebb emlékeivel, közte a szerelmemmel, akinek az indulás előtti napon kértem meg a kezét. Ők nem voltak ilyen szerencsések, mindannyian meg fognak halni hamarosan, de bennem élni fognak! Nézegetem a fényképeiket és sírok. Potyognak könnyeim, pedig a szerencsés kiválasztás miatt szerintük örülnöm kellene és mind bíztattak arra, hogy mindenképpen mennem kell! Kínomban csendben sírdogálva elalszom…

Alig két óra múlva arra ébredek arra, hogy a gép elkezdte a landolást.
Minket, túlélőket rendőrök és katonák által biztosított buszok vittek a brantron űrhajóhoz. Tényleg kicsi, alig nagyobb annál a repülőgépnél, amivel Párizsba jöttünk. Még a továbblépés előtt kísérőink kérésére ettem egy keveset, mert nem tudom, hogy hány száz vagy hány ezer év múlva lehet újra. A velem hozott kólás dobozt kiittam, majd kidobtam. Ez a rohadt fém-tilalom! Ez az íz hiányozni fog, de remélem, hogy a mezőgazdászainknak új otthonunkban majd sikerül újra megalkotni.
Persze egyből nem léphettünk be az űrhajóba. Egy megtermett, úgy 2,5 méter magas űrruhás brantron átvizsgál fém után kutatva, de persze nem talál semmit. Levetkőzöm alsóneműre, majd az űrhajós egy kis szőnyegre mutat, ahová cuccaimat tartva, összezsugorodva kell leülnöm. Maga a kicsinyítés alig egy másodpercig tart és teljesen fájdalommentes. Utolsó pillantások az öreg Földre, utolsó gondolatok szeretteimre. Az űrruhás idegen megfog és beletesz a dobozba, ahol olyan sokat aludni fogok. Azonnal megéreztem az altató gázt, majd álomtalan álomba merülök. Innen filmszakadás!

Nem tudom, hogy mikor ébredek, de még mindig a dobozban vagyok. Fölém hajolva rám néz egy űrruha nélküli sokszemű brantron. Az idegen belém sugárzott agyhullámai segítségével elmondta, hogy időnként fel fognak egy-egy embert ébreszteni, hogy ellenőrizzék az állapotát. Ez most éppen én lettem. A sokszemű megmentőnk szerint alig pár hónap telt el indulásunk óta. Megmutatta a Naprendszerünk elhagyásakor készített utolsó holofelvételt. Éppen akkor érte el a kozmikus sugár a Napot és alig negyedóra alatt többszörösére nőtt a csillagunk, így az öreg Földünk is elégett. Szóval, ennyi! Mindenki halott, a szeretteim is. Alig 30ezer ember maradt! A brantron kérdezte, hogy mi baja a szememnek? Ezek szerint náluk ismeretlen a fájdalom?! Mi van ezekkel? Bár olyan óriási rovar-szerű a kinézetük, de ettől még lehetnének érzéseik!
Szól a brantron, hogy üljek le az általa mutatott helyre. Pár másodperc múlva visszanyertem eredeti méretemet. Nézem a kezemben lévő fényképeket és könnyezem. Mind meghaltak! Az egész Föld elpárolgott! De én, a szerencsések egyikeként rákerültem az utolsó űrhajóra.
Alig pár perc alatt összegyűlt a teljes brantron legénység. Furcsák voltak így, űrruha nélkül, ráadásul az általuk direkt kapcsolatnak nevezett módon kommunikáltak, hang nélküli agyi hullámokkal és közben egyre többet mutogattak a terem végében lévő, embereket tartalmazó dobozok felé. Mit akarnak ezek? Valamiért olyan furcsán mozogtak a csáprágóik!

Aztán a parancsnok felállt és odalépve a legközelebb lévő, embert tartalmazó dobozhoz egyszerűen fogta és széttépte, majd mindenestől megette! Egy zsugorított, mély alvásban lévő embert. Nem hittem, hogy ez igaz lehet! A megmentőink megesznek bennünket?! De miért? Felálltam és a parancsnoknak rontottam, hogy megakadályozzam tettét, de ő rám nézett, majd agyi sugarai segítségével azonnal mozgásképtelenné tett. Én meg csak magatehetetlenül néztem, ahogy a brantronok sorban ették az embereket. Borzalom! És még ezek a mi megmentőink?!
Miért is értem el az utolsó űrhajót? Miért nem haltam meg én is a Földön a többiekkel együtt?
A parancsnok megint rám nézett és ekkor gúnyt láttam felvillanni összetett szemeiben, miközben ezt mondta:
-    Na, mi van, étel? Most jössz rá arra, hogy minek is kelletek ti?
-    De miért nem kértetek tőlünk ennivalót? Szívesen adtunk volna!
-    Az nem elég! Nekünk a zsugorított intelligens életforma jelenti az ételt!
-    De hát mi azt hittük, hogy megmentitek az emberiséget!
-    Igen, mindig ezt csináljuk. A többi civilizáció túlélőit csaknem mind megettük, így kellett egy új bolygó, hogy legyen friss élelmünk.
-    És ezek lettünk mi, emberek?
-    Pontosan!
-    De miért növesztettetek vissza engem?
-    Hogy lásd valós sorsotokat, étel! – ekkor világosan láttam egy gonosz villanást a szemeiben.
-    És a napok miért robbannak?
-    Azok is mi vagyunk. A brantron űrhajók csak úgy tudnak egy másik csillaghoz elindulni, hogy egy közeli csillagot nóvává robbantanak.
-    Akkor ti robbantottátok fel a mi Napunkat is?
-    Pontosan!
-    Ti nem a megmentőink vagytok, hanem pusztító ragadozók! Miért értem én el az utolsó űrhajót? Miért éltem túl? – ekkor éreztem megint a zsugorító sugarat, majd láttam a parancsnokot közelíteni tátott szájjal. Tudtam, hogy mi jön. Ennyit az utolsó űrhajóról! Isten veletek, szeretteim! Isten veled, Föld! Isten veled, emberiség!


T. Tamás Ferenc, 2023.máj.