T. Tamás Ferenc: Végzetes sors

Éjt nappallá téve robotolsz,
A sok munkától fuldokolsz.
Az óra túl sokszor körbejár,
A nap lassan-lassan lejár.

Kora reggel a munkába sietsz,
Késő este talán hazamehetsz.
Robotolsz gyakran a semmiért,
Kiteszed a lelked, de vajon miért?

Robotolsz a magányos szívek szállodájában,
Dolgozol a jelen szomorú valóságában.
Te, kinek világmegváltó tervei voltak,
De a gonosz idők mindent átalakítottak.

Jársz, hogy mások szépen járhassanak,
Alszol, hogy nyugalomban alhassanak,
Nézel, hogy a többiek nézhessenek,
Élsz, hogy oly’ sokan élhessenek.

Vár a magányos szívek szállodája,
Ahol hiába vársz egy apró csodára.
Nem akarat kell ide, hanem megváltás
Egy mindent átlátó lélekváltás.

Emlék, melyre nem emlékezhetsz,
Érzelem, amit nem érezhetsz,
Akarat, melyet nem akarhatsz,
Végzeted, melyet nem végezhetsz.



T. Tamás Ferenc, 2020.aug.