T. Tamás Ferenc: Anna és Annácska

Megjelent a Délibáb Antológia 50 éves jubileumi számában 2020.októberében.
A Cserhát Művészkör 2020.őszi pályázatán a Prózai Különdíját kapta.
Megjelent a Kláris Magazin 2021/3-as számában.

Elég sok éve vagyok tanár, ráadásul imádom is a hivatásomat. Sok-sok emlékezetes tanítványom, de közülük is emlékezetes Anna és Annácska esete. Hát, lássuk!

Még friss pályakezdő voltam, amikor teljes meglepetésemre a szülési szabadságra menő kolleginám helyett azonnal kaptam egy akkor tizenegyedikes osztályt. Sokat küzdöttem velük, de a rendelkezésre álló alig két év alatt megszerettem őket és szerintem ők is megkedveltek engem. Ott ült köztük egy kedves, aranyos lány: Anna. Kicsit nagyobb volt a többi csontsovány lánynál, ráadásul ettől eléggé visszahúzódó is volt, de aranyból volt a szíve. Matematikából nem volt egy nagy tehetség, de rengeteget gyakorolt. Az év végére a sok gyakorlás miatt már itt-ott segíteni is tudott a nála gyengébb barátnőinek. Csak valahogyan a fiúkkal nem tudott bánni – többször is láttam zokogni különféle be nem jött pasis dolgok miatt. A testnevelés órákon is folyamatosan esett-kelt. A (saját megfogalmazása szerinti) két ballába ellenére is aranyos volt és kedves, de néha üvölteni tudott a magánya. Emlékszem, hogy az egyik matek órán szabad gyakorlás volt és Anna egyedül birkózott a feladott logaritmikus egyenletrendszerrel, míg az előtte padban ülő Kitti és Péter csendben összebújtak – ráadásul Kitti a pasija vállára hajtotta fejét. Anna meglátta az előtte romantikázó párt és szépen csendben potyogtak a könnyei. Szerencsétlen lány: a lelkét kitette volna egy értelmes kapcsolatért.

Júniusban menetrend szerint kitört a nyári szünet, majd szeptemberben minden folyt tovább. Az osztályom szalagavatóra keringőt tanult be, köztük némi késztetéssel Anna is táncolt. Párja a szintén az osztályomba járó Karcsi volt, ráadásul a fiú nagy magassága miatt ők voltak a legelső pár. Karcsi nagyon félt Anna nem létező tánctudásától és esetlen lábától, ám megpróbálták a számukra lehetetlennek látszó koreográfiát betanulni. Ahogy közeledett a február közepe, úgy sokasodtak a próbák. A lányok csoportosan jártak ruhapróbára, de Anna nagyon félt, mivel szerinte egyáltalán nem volt dereka. Azt viszont láttam, hogy a szalagavató előtt sokat fogyott.

Eljött a várva várt péntek este és az egész iskolának leesett az álla, amikor Anna megjelent egy álomszép, elképesztően csinos, kék ruhában, ami kiemelte a hirtelen megnőiesedett alakját. Tökéletesen hajtották végre a koreográfiát. Egyszer sem hibáztak. Anna siklott a levegőben és tündökölt. Kollegináim szerint is beragyogta a termet. A szalagavatót követő fogadás után a lányok még mindig a tündöklő ruhájukban voltak és láttam kedvenc tanítványomon a ragyogást. Aznap este összejöttek Karcsival. Nagyon szurkoltam nekik!

Teltek a hónapok. Lassan eljött a ballagás, majd az érettségi után szétszéledt az osztály. Anna és Karcsi jobban szerették egymást, mint valaha. A banketten úgy láttam, mintha Anna kicsit meghízott volna, de ebben sokszor tévedni szoktam.

Eltelt vagy 15 év, közben én egy másik iskolába kerültem és immár a sokadik osztályomat tanítottam. Az első fogadó órán aztán elém állt egy barna hajú anyuka.

• Fogadjunk, tanár úr, hogy nem ismer meg?!
• A szeme ismerős, de hirtelen nem tudom hová tenni.
• Én Kiss Anna édesanyja vagyok és mellesleg a maga első osztályában érettségiztem. Anna vagyok.

Akkorra már beugrott minden. Annácska (az osztály nevezte így) matektanára voltam. Eszméletlen éles esze volt és öröm volt foglalkozni az egész csoporttal. Annácska egy idétlen, nyurga kamasz volt 14 évesen, de megszépült és tizenegyedik osztályban már komoly kapcsolata lett. Annácska szerelmes lett és tanácsom ellenére sem akart továbbtanulni. Persze ott voltam a szalagavatójukon és láttam a gyönyörű szép Annácskát az álomszép, kék színű ruhájában. Anna végtelen büszke volt lányára. Bennem pedig felrémlett az a sok évvel ezelőtti szalagavatós ruha Annán – a lánya ugyanolyan tündöklő volt, mint az anyja.

Az itt tanult építész szakmában akart elhelyezkedni az érettségit követő technikusi év után. Ballagási ajándékul kaptam egy dedikált fényképet Annáról és Annácskáról. Egy év múlva Annácska kitüntetéssel végezte el a technikusi évet és egy jó cégnél helyezkedett el. A fénykép azóta is ott van a tanáriban, az asztalomon. Mit mondjak: imádom!

Eltelt újabb két év, amikor Annácskával összefutottam a városban. Egy babakocsit tolt maga előtt – benne aludt csendesen a pici Anna, a lánya. Alig pár nap múlva e-mailben kaptam egy képet: Anna, Annácska és a kicsi Anna voltak rajta. Hátul a felirat: „Köszönet mindenért!” Pedig nekem volt élmény, hogy taníthattam őket.

T. Tamás Ferenc, 2018. júl.