T. Tamás Ferenc: Zuhanás

Álmomban néha a magasban szállok.

Csak nézem az alattam lévő földet.
Bámulom a kicsi, dolgukra siető embereket,
Ahogy sürögnek, vezetik a kocsijukat,
Csitítják gyereküket, veszekednek főnökükkel.
Szerelmesen egymáshoz simulnak,
Vágy-teli imádattal a párjukra gondolnak.

Álmomban néha a magasban szállok.

Egyre feljebb és feljebb szállok,
Oda, ahol már perzselnek a Nap sugarai.
Alattam a motoros sárkány búgása,
Érzem a kifeszített szárnyakat
Ahogy alulról beléjük kap a szél
És egyre visz, csak visz felfelé.

Álmomban néha a magasban szállok.

Aztán a csúcson valami megtörik,
Csak egy reccsenést hallok
Rémülten nézek a jobb szárnyra,
De a szárnyak eltörtek és semmi nincs ott.
A biztos navigáció helyén
Puszta üresség ül rémisztő tort.

Álmomban néha a magasban szállok.

A sárkány immár irányíthatatlan!
Bucskázok lefelé, mint a meglőtt madár.
A fülemben pattannak az erek,
Agyam oxigén után kapkod,
Arcomat vágja a szél ereje,
Én meg csak hullok lefelé.

Álmomban néha a magasban szállok.

Vár a zuhanás, az esés a nagy semmibe.
A rövid esés után a rémisztő becsapódás,
Szemem előtt lejátszódna életem filmje,
De olyan gyorsan pereg, hogy fel sem fogom.
Tudom, hogy odalent a halál vár
5, 4, 3, 2, 1, csak egy csattanás és …

T. Tamás Ferenc, 2018. nov.