T. Tamás Ferenc: Magányos templom

Áll egy templom a kis domb tetején,
Körötte rég elhervadt a vetemény.
Elhagyták régen, az enyészeté lett.
A zord idő játszmáján ő vesztett.

Az omladozó falakon málló vakolat,
Bentről már látni az éji csillagokat.
Az oltár hajdani fénye elkopott,
Ahogy a hívők nyája elfogyott.

A feszület leesett és eltörött,
Szószékből a prédikáció elszökött.
Üresen konganak a falak,
Hangosan kárognak a varjak.

Foghíjasan kopottak a széksorok.
Lemállottak a falakról a képsorok.
Hol szép ikon volt, most penész,
Délutáni álmában őzsuta heverész.

A temetőt sűrű gaz befedte,
Az eltelt idő homálya elfeledte.
Nem állnak már a fejfák,
Némán hajladoznak a cserfák.

Magányos templom áll haldokolva,
Senki sem jár oda gyalogolva.
Hitehagyottan hirdeti az igét
Csendben felemlegeti a sok hívét.


T. Tamás Ferenc, 2020.jún.