T. Tamás Ferenc: Fájdalom - Jeanny

Szintai Kati: Fájdalom c. képe alapján

Pár hete került hozzánk, a Pszichiátriai Osztályra egy női beteg. Kilétét sem tudtuk. Teljesen magányos, soha nem látogatta senki. Nem tudtunk vele mit kezdeni. Csak ült a zárt szoba egyik sarkában és magába zuhanva zokogott. Sokszor még a ruhát sem tűrte meg magán. Jobb híján elkereszteltük Jeanny-nek.

Sokat és sokan próbáltunk meg beszélgetni vele, illetve valami reakciót kiváltani belőle. Megpróbáltuk lefényképezni, de Jeanny ezt nem tűrte. A fényképezőgép kattanására azonnal felüvöltött és magát tépte. Csak ült magába zárkózottan és könnyezett.

Folyamatosan néztük az eltűntek körözését és egy 22 éves, csinos lányban felismertük őt. Felhívtam a hozzátartozóit. A többit már tőlük tudom… Jázmin (merthogy így hívták) magas, csinos, magára sokat adó, szépen öltözködő lány volt. Néhány órányi távolságra, a határszélen lakott egy kisvárosban.

Eltűnése estéjén péntek volt és ő szokása szerint kellemesen kihívó ruhában diszkóba ment. Általában óvatos volt, de aznap este mégis megitattak vele valami partidrogot és öntudatlanul négyen-öten is megerőszakolták, majd ahogy volt, meztelenül kidobták egy közeli szemetes konténerbe. A környéken lakók nem hallottak semmit, bár néhányan felfigyeltek egy sokat villogó vakura. Másnap reggel találták meg a lányt, aki még akkor is nagyon zavart volt. Bevitték a kórházba, ahol pár hét múlva kiderült, hogy akkor éjjel teherbe esett. Az elméje itt már kezdett megbomlani: a ruhát alig tűrte magán, a fényképezőgép vakujának villanására üvöltött, de a magzat miatt kezdte magát összeszedni. Felajánlották neki az abortuszt, de ő ezt semmiképpen sem akarta.

Eltelt pár hónap; Jeanny már a 25. héten járt és érezte a babája mozgását. Idegállapota is érezhetően javult. Október eleje volt, amikor Jeanny magzata meghalt. Azonnal operálták, de a halott magzatot csak Jeanny méhével együtt tudták eltávolítani. A gyereke elveszett és ő soha többé nem eshetett teherbe. Úgy érezte, hogy megszűnt nő lenni! Az operáció után pár nappal elszökött a kórházból és vonatra ült. Másnap került a mi Pszichiátriai Osztályunkra.

Epikrízis: bomlott elme, ruhát nem tűri magán, állandóan befelé fordul. Krónikus szorongása van és képtelen bármilyen kommunikációra. Naphosszat csak ül a sarokban és könnyezik. Kényszerkezelése zárt osztályon javasolt!

T. Tamás Ferenc, 2019.márc.

T. Tamás Ferenc: Jeanny 2.: A főorvos levele

Immár három éve van nálunk Jeanny – nem tudjuk Jázminnak hívni. Sokáig nem tudtunk vele semmit sem kezdeni, hiszen csak csendesen ült egy sarokban és könnyezett. Sokszor még a mosdóba sem ment el, aztán úgy fél év után elkezdett körbe-körbe járkálni. Nem igazán kellett törődni vele, hiszen nem ártott senkinek és lassan, de elkezdett törődni saját higiéniájával.

Újabb hónapok teltek így el. Emlékszem, hogy éppen egy másik betegtől jöttem, amikor csatlakoztam magányos sétájához. Felfigyeltem motyogására – kérésemre hangosabban beszélt és teljes meglepetésemre Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt! c. versét szavalta. Nem hittem a fülemnek. Számítógépen egyből rákerestem a versre, amit kinyomtatva visszamentem Jeanny-hez. Pár perc csend után újra elkezdte a verset, mondani sem kell: tökéletesen! Hihetetlen volt! Másnap egy Radnóti összes kötetet tettem az asztalra, ami mellett naponta több százszor is elment. Óvatosan kinyitotta, majd elkezdte olvasgatni. Jeanny bomlott elméjében lassan kigyúltak az értelem pislákoló fényei.

Megint eltelt egy jó hónap, amikor megállt előttem és láttam, hogy a verseskötetben több címnél is volt egy-egy apró szamárfül. Kinyitottam az egyiknél és mondtam a címet, a Hetedik eclogát. Jeanny hibátlanul elmondta. A nehéz vers után csak állt csendben és a távolba meredő szemmel könnyezett. Be kell vallanom: a meghatottságtól én is sírtam. Még nem kommunikált senkivel, de ragyogóan szavalt. Érzéssel és átéléssel.

Másnap reggel változtattam a terápiáján és a kezébe adtam egy söprűt. Ő szó nélkül kitakarította szobáját, majd még párat. Továbbra is sokat olvasta a verseket, de láthatóan szeretett söprögetni. Pár hét múlva már felmosóvödröt is kapott, majd lassan a többi szerszámot is. Még nem kommunikált, de már láttuk a reményt. Napi 4-6 órát szokott takarítani, majd legalább annyit olvasott is. Egyszer az éjszakás nővér véletlenül ott hagyott a folyosón egy romantikus regényt, amit Jeanny megtalált és utána napokig azt olvasta. Hétfő reggel éppen az én szobámat takarította, amikor megállt előttem, kezében a romantikus regénnyel és bár lehajlott fejjel, de hozzám szólt: „- Kérek még!” Aznap hívtam a hozzátartozóit. Jeanny iszonyú lassan, de gyógyulgatott.

Megint eltelt több hónap. Jeanny immár rendszeres takarítónői fizetést kapott és lelkiismeretes, jó munkatársunkká vált, de továbbra sem szeretett beszélni senkivel. Viszont falta a könyveket. Volt olyan hónap, hogy 8-10 könyvet is kiolvasott. Már rendszeresen kiengedtük az osztályról a kórházon belül takarítani, amikor egy csendes keddi napon leült a szobámban és lehajtott fejjel megkérdezte, hogy miért van ő itt?! Mindent elmondtam. Azt is, hogy az emberek általában jók, de sajnos néha akad pár állat, akik nála ezt az elmebajt okozták.

Onnan elkezdhettük a tényleges terápiás foglalkozásokat, a sok-sok beszélgetést. Jeanny lassan megerősödött; testileg és lelkileg is összeszedte magát. Pár rövidebb-hosszabb próba után jó egy év elteltével felgyógyult.

Soha nem sminkeli magát, mindig csak egyszerű ruhákat hord, amik elfedik alakját és nem tűri, ha fényképezik, de a maga csendes, visszahúzódó lényében egy kedves, aranyos lányt bocsájtottunk el. Hozzátartozóival él és városában egy közepes cégnél takarít. Soha nem jár egyedül, a szórakozást neki a televízió jelenti. Nemrégen küldött egy levelet, melyben megírta, hogy városában megnyert egy Radnóti-szavalóversenyt. Örülök a mi kis Jeanny-nk sikerének.

Dr. Tóth I. osztályvezető főorvos

T. Tamás Ferenc: Jeanny 3. - Jeanny levele

Tisztelt Főorvos Úr!

Jeanny vagyok, ugye még emlékszik rám?! Több éve bocsájtottak el az osztályról, de most szeretnék elújságolni valami igazán különlegeset.

Először is nem tudom eléggé meghálálni azt a sok-sok törődést és bizalmat, amit Öntől, Önöktől kaptam. Az a sok Radnóti-vers, meg aztán az a rengeteg könyv, nyomot hagyott bennem. Régebben is szerettem olvasni, de nem túlságosan. Mondjuk Radnótit mindig is imádtam. Bocsánat az elkalandozásért! Nem bírok magammal.

Szóval, amikor több év után elbocsájtott az osztályról, akkor a városban éltem és egy közepes cégnél takarítottam – esténként meg a televíziót néztem. Sajnos a cég 1-2 év után tönkrement és én kénytelen voltam új munka után nézni. A volt cégvezető igen jó ajánlólevelet adott és így a helyi szállodában tudtam elhelyezkedni, persze megint takarítónőként. Ott is elfogadtak és hagytak nyugodtan dolgozni.

Pár hónapja voltam ott, amikor az egyik városi céghez érkezett egy holland munkatárs, akinek a szállodában foglaltak szobát. Minden reggel korán szokott bemenni dolgozni, így nyugodtan tudtam nála takarítani, de egyszer óvatos kopogás után válasz híján benyitottam, ám ő még bágyadtan az ágyban feküdt. Levert volt. Mivel csak magyarul beszéltem, így kézzel-lábbal mutogatva érdeklődtem, hogy mit tudok segíteni. Gyógyszert hoztam a fejfájására és amikor odaadtam neki, akkor kiesett a zsebemből az éppen akkor olvasott Rabindranath Tagore kötetem. Teljes meglepetést okoztam, hiszem milyen takarítónő az, aki egy indiai költő verseit olvassa?!

Sam most már bekapcsolta telefonján a fordítót és elkezdtünk úgy-ahogy beszélgetni. A 30-as évei közepén járt és teljes meglepetésére őt jelölte ki a holland anyacég erre a munkára, éppen a mi városunkba. Nagyon aranyos volt és közvetlen. Nem értem miért, de amikor a szobájában voltam, akkor jó érzés töltött el és lassan még mosolyogni is kezdtem. Ő nagyon jó kedélyű volt és hihetetlenül közvetlen! Mindig volt rám pár perce – nekem ő jelentette a kapcsolatot a világ felé. Néha adott egy-két apróságot: csokit vagy egy szál virágot, esetleg egy szép sálat. Már egy hónapja találkozgattunk reggelente, amikor meghívott egy közös vacsorára – ezúttal élőszóban, ugyanis ráragadt pár magyar szó, ahogy rám is pár holland. Nem értem miért, de egyből igent mondtam. Este nagyon csinosan öltözött fel és finoman megpróbált meghódítani. Akkor bevallottam neki az egész múltamat, ő pedig olyan megértő volt, ahogy addig senki más. Emlékszem, hogy még arra is engedélyt kért, hogy megsimogassa a kezemet. Ott ültünk egymás mellett és láttam rajta az őszinte rajongást. Hamarosan engedélyt kért arra is, hogy megcsókoljon. Furcsa volt és különös, de jól esett. Semmi más nem volt, csak ez az egyetlen csók. A vacsora után hazakísért és közben már őszintén ölelkeztünk össze, majd a házunk kapujában újra csókolóztunk. Én azt hittem, hogy mást is akar, de nem! Búcsúzott és visszament a szállodába.

Nem hittem volna, de így megesett, hogy szerelmes lettem. Jól esett ránézni, minél több időt vele tölteni. A kollégáim szerint is kivirultam. Egyszer még egy gyenge kis sminket is felraktam miatta, de a fényképezést továbbra sem tűrtem el. Már jó két hónapja találkozgattunk, amikor kicsit vissza kellett mennie Hollandiába, de nekem rettenetesen hiányzott. Egy hét múlva, vasárnap este jött vissza. Én már nem türtőztettem magam és ott aludtam nála. Nagyon furcsa volt a szerelmeskedés, de Sam annyira óvatos volt, hogy az hihetetlen. Mindenestül az övé lettem!

Másnap reggel letérdelt elém és megkérte a kezem. Egy hónap múlva tartottuk az esküvőnket Leidenben, egy szép holland városban. Azóta ott élünk nagy-nagy boldogságban. Még a hazai rokonaim is elfogadták kettőnk kapcsolatát.

Csak azt sajnálom, hogy Magyarországon nem lehetett esküvőnk. Ja, lehet, hogy ezt nem mondtam, de Sam teljes neve Samantha. Ő ugyanis egy nő!

A boldog Jeanny