T. Tamás Ferenc: Akit a csillagok vonzottak
Sz.A. emlékére
Mindig is a csillagok vonzották,
Amik az űr sötétjét szétfosztották.
Egyre csak nézte, nézte az eget
Csak élte a földi árnyék-életet.
Egy csendes hajnalon megszületett,
Mindent kapott, sok-sok szeretetet.
Szülei mindent megtettek érte,
Gyerekként a boldogság kísérte.
Iskoláit szépen kijárta, a tanulást élvezte,
Szürke heteit a napi rutin megfényezte.
De azt soha-soha meg nem értette,
Hogy miért nézi a csillagokat esténte?
Jött és elmúlt több szerelem,
Ezer fokon égő heves érzelem.
Mindent beleadott: kéretlen.
Cserébe, amit kapott: értelmetlen.
Sokat dolgozott, túlságosan is sokat,
Hajtotta a soha el nem érhető célokat.
De a fülledt, meleg nyári estéken,
Leült a csillagokat nézni csendességben.
Élete több furcsa kanyart is hozott,
De másoknak mindig is örömet okozott.
Távol szakadt szeretett hazájától,
Rajongva szeretett édes mamikájától.
Kereste a boldogságot itt, az emberek között,
De csak fent találta, ahol csillagfény pöttyözött.
Alig ötven évet élt és örökre elköltözött,
Immár az örök csillagfénybe öltözött.
Rá emlékezve nézem a kedvenc csillagképeit
És igyekszem megérteni élete mérföldköveit.
Hisz’ őt mindig is a csillagok vonzották,
Amik az űr sötétjét szerte- és szétfosztották.
T. Tamás Ferenc, 2022. jún.