T. Tamás Ferenc: Padon ülve

Megjelent a Délibáb Magazin 2021. őszi számában.

Ülök magányosan a parkban.
Kora tavaszi napon, maszkban.
Egy éve vagyunk a vírusban,
Remény sincs még kilátásban.

Csendes a szombat délután,
Lepihentek az emberek ebéd után.
Alig páran vannak az utcán,
Tilos most a zenedélután!

Bájos lány ül a szomszéd padra,
Óráján az időt nézi bosszankodva.
Nincs senki, akivel kacérkodna,
Nincs, kivel összekapaszkodna.

Fiatal férfi jön ott vágyakozva,
Kezében egy szál rózsát hozva,
Elmélázva, elgondolkozva,
Jól öltözötten, megborotválkozva.

Köszönti a lányt csókkal,
Elhalmozza számos bókkal.
A lány sietne, talán okkal?
A fiú marasztalná újabb bókokkal.

A lány nem ért semmit, türelmetlen.
Azt hiszi, hogy a férfi rendetlen.
Hisz ő a lángoló szerelemben,
De a férfi ma olyan figyelmetlen!

A férfi a lány türelmét kéri,
De a lány még mindig nem érti.
Örökké vele akar élni, ígéri.
Az eddig rejtett kis dobozt előveszi.

Nyílik a doboz, tünemény!
Benne kis gyűrű, ékszer-fény.
Féltérdre ereszkedik a férfi a végén
És kéri a lányt: légy az enyém!

Teljes meglepetés a lány arcán,
Nincsenek szavak, amivel leírhatnám.
Örömkönnyek törnek át nyugalmán,
Immár a férfi karjában van a lány!

Nagy a szerelem, nagy az öröm.
Az új jegyespárban gyönyörködöm.
Remény tört át a vírus-függönyön,
A padot kis könnyel én is megöntözöm.

Ülök vidáman a parkban.
Kora tavaszi napon, maszkban.
Egy éve vagyunk a vírusban,
Remény gyúlt a harcban.

Örömteli lett a szombat délután,
Vidámak az emberek az utcán.
Boldogság fut és nevetéshullám.
Reményt ad a gyűrű a lány ujján!


T. Tamás Ferenc, 2021. márc.