T. Tamás Ferenc: Rosszkedvünk tele

Emlékszem, rosszkedvünk tele volt.
Az ablakokon csupa homályos ködfolt,
A csúf idő a fákra zúzmarát gombolt,
Az éltető fény a homályos ködnek behódolt.

A faágak csupasz-üresen zörögtek,
A szárazdokkban a hajók kikötöttek,
Az emberek rosszkedvűen köhögtek,
Pár órás gyér napsütésért könyörögtek.

Megérezve az idő elmúló pillanatát,
Hiába kerestem a szomszéd ház falát,
Csak a köd ontotta a szürkeség zamatát,
Magával hozva az elmúlás fuvallatát.

Hol vagy már, őszi színpompa?
Néha még visszaköszön álmomba’,
Befagyott víz van a keréknyomba’,
Morcosan bezárkózom magányomba.

Komor depresszió fogad reggelente,
Rossz idők, bús napok várnak telente,
Álom nélküli alvás jön éjjelente,
Rosszkedvünk tele hozta ezt estelente.