T. Tamás Ferenc: Magányos öregúr

Megjelent a Délibáb Magazin 2022.tavaszi kiadásában.

Némán tátongó, üres helyek,
Csendben didergő, kiürült terek,
Az utcai lámpa alig pislog,
Távolban kósza fény villog.
Üresség ásít fásult-unottan,
Magány üldögél nyugodtan.

Régóta nem remél semmit,
Már nem vár soha senkit.
Túl rég volt, hogy ő remélt,
Hiszen mindent elbeszélt.
Messze túl van az élete delén,
Rég elhagyta már a remény.

Nagyokat pislog, néha ásít,
Az idő neki már nem számít.
Mindig csak ül és várakozik,
Hitre és reményre áhítozik.
Ám neki csak a magány marad,
Nem kerget kósza légvárakat.

Álmában újraéli régi életét,
Megsimogatja néhai kedvesét.
Visszasiratja hajdani fiatalkorát,
Ifjúságának csillagfényes mámorát.
Mikor átvágott a kalandok ösvényén,
Bátran úszott vad folyók örvényén.

Itt csak a csend várja, nyugalom.
Éjjel-nappal feszes rend és unalom.
Gondolatai csendesek, elhalnak,
Ahogy az évei lassan elballagnak.
Öregúr, álmodj tovább nyugodtan,
Ahogy mindig éltél: boldogan!


T. Tamás Ferenc, 2022.jan.