Kiegészítés: Történelem

A város eredetileg már az őskőkorszaktól lakott, pl. az anatóliai oldalon találtak I.E. 3500-5500 közöttre tehető rézkori települést is. A legenda szerint Bizánc alapítójának azt jósolták, hogy városát a vakok vároával szemben fogja felépíteni és valóban így is történt. Több kezdeti kisebb-nagyobb település után I.E. 667-ben a görögök megalapították Bizáncot az európai oldalon, holott az elhelyezkedése és domborzati viszonyai miatt az ázsiai oldal jóval kedvezőbb lett volna – nem is beszélve a kiválóan védhető Aranyszarv-öböl természeti adottságairól. A rómaiak 196-ban megostromolták a várost, ami súlyos károkat szenvedett el. Ám Sepimus Severus újjáépíttette Bizáncot, amit fia után Augusta Antoninának nevezett át.

Nagy Konstantin császár aztán 330-ban egy látnoki álom hatására az egész Bizánci Birodalom fővárosává tette Konstantinápoly néven. 395-ben a kettéosztott birodalom kelet-római részének fővárosa lett Konstantinápoly. Földrajzi helyzete a kereskedelem és a kultúra egyik legfontosabb központjává tette a várost, a későbbi bizánci időkben pedig Európa legnagyobb városa volt. 500 körül a Róma uralta rész hanyatlani kezdett és ekkortól kezdték a keleti részt Bizánci Birodalomnak hívni. A kultúra teljesen görög volt, az egyház pedig görögkeleti ortodox. Számos templom épült ekkoriban, például a világ akkor legnagyobbja, a Hagia Sophia is. A leghíresebb bizánci császár Justinianus volt (527-565). Ekkoriban a határok Palesztinán át Spanyolországig húzódtak.

A 600-as években a folyamatos háborúk miatt a birodalom hol virágzott, hol pedig alig létezett. A következő évszázadokban kiéleződtek a vallási ellentétek Róma és Bizánc között.

A keresztes háborúk korában a város hanyatlani kezdett, például a negyedik keresztes háborúban (1204-ben) a lovagok elfoglalták és kifosztották a várost, valamint megalapították a Latin Császárságot, ami egészen 1261-ig létezett, amikor a bizánciak visszafoglalták azt. Ezután Konstantinápoly már soha nem tudta visszanyerni régi fényét, virágzó metropoliszból kis falvak gyűjtőhelyévé vált.

1453-ban II. Mehmed szultán, a „Hódító”, mindössze 53 napos ostrom után elfoglalta a várost, amit egyből az Oszmán Birodalom harmadik fővárosává tett. A kapu, ahol belovagolt, most a Topkapi Palota része. A győztes a Hagia Sophiát azonnal mecsetté alakította át, majd megerősítette a város védelmét és lakosságot telepített be. Ezen kívül szultáni parancsra épültek  mecsetek, közkonyhák, vallási iskolák és a régi száműzöttek is visszatérhettek (pl. görögök, zsidók, keresztények, muszlimok). Az oszmánok másik nagy uralkodója, Szulejmán szultán alatt virágozott a művészet és az építészet. Rengeteg palotát emeltek mindenfelé és a város maga is rohamosan terjeszkedett. A város gazdag és élénk kereskedelemmel bírt, többek között az etnikai sokféleségének is köszönhetően.

1900 körül a város lakosainak alig fele volt muszlim. Az Oszmán Birodalom összeomlásakor a külföldiek többsége elhagyta a várost, de erőteljes modernizáció vette kezdetét, mivel sorra épültek a hidak, a város vízellátó rendszere, az elektromos hálózat, valamint megjelentek az autók is.

1923-ban új államként megalakult a Török Köztársaság, amelynek fővárosa Ankara lett. A város neve 1930-tól lett Isztambul. Az ország vezetője Mustafa Kemal Atatürk lett, aki drasztikus reformok segítségével modern, világi, nyugat-orientált független államot hozott létre. A köztársaság első évtizedeiben Isztambult elhanyagolták, minden figyelmet Ankara kapott. Az 1950-es években kezdődött meg Isztambul fejlesztése, utak és gyárak épültek. Széles sugárutakat és modern középületeket építettek, gyakran történelmi műemlékek helyére. A XX. századba több katonai puccs volt, az utolsó 1980-ban. Törökország 1952-ben lett a NATO tagja és szeretne az EU-hoz is csatlakozni, de az észak-ciprusi török katonai bábállam, valamint a kurd szabadságharc keleten és az iszlám vallás erősödése ezt gátolja.

T. Tamás Ferenc, 2019.okt.