T. Tamás Ferenc: Jeanny 3. - Jeanny levele

Tisztelt Főorvos Úr!

Jeanny vagyok, ugye még emlékszik rám?! Több éve bocsájtottak el az osztályról, de most szeretnék elújságolni valami igazán különlegeset.

Először is nem tudom eléggé meghálálni azt a sok-sok törődést és bizalmat, amit Öntől, Önöktől kaptam. Az a sok Radnóti-vers, meg aztán az a rengeteg könyv, nyomot hagyott bennem. Régebben is szerettem olvasni, de nem túlságosan. Mondjuk Radnótit mindig is imádtam. Bocsánat az elkalandozásért! Nem bírok magammal.

Szóval, amikor több év után elbocsájtott az osztályról, akkor a városban éltem és egy közepes cégnél takarítottam – esténként meg a televíziót néztem. Sajnos a cég 1-2 év után tönkrement és én kénytelen voltam új munka után nézni. A volt cégvezető igen jó ajánlólevelet adott és így a helyi szállodában tudtam elhelyezkedni, persze megint takarítónőként. Ott is elfogadtak és hagytak nyugodtan dolgozni.

Pár hónapja voltam ott, amikor az egyik városi céghez érkezett egy holland munkatárs, akinek a szállodában foglaltak szobát. Minden reggel korán szokott bemenni dolgozni, így nyugodtan tudtam nála takarítani, de egyszer óvatos kopogás után válasz híján benyitottam, ám ő még bágyadtan az ágyban feküdt. Levert volt. Mivel csak magyarul beszéltem, így kézzel-lábbal mutogatva érdeklődtem, hogy mit tudok segíteni. Gyógyszert hoztam a fejfájására és amikor odaadtam neki, akkor kiesett a zsebemből az éppen akkor olvasott Rabindranath Tagore kötetem. Teljes meglepetést okoztam, hiszem milyen takarítónő az, aki egy indiai költő verseit olvassa?!

Sam most már bekapcsolta telefonján a fordítót és elkezdtünk úgy-ahogy beszélgetni. A 30-as évei közepén járt és teljes meglepetésére őt jelölte ki a holland anyacég erre a munkára, éppen a mi városunkba. Nagyon aranyos volt és közvetlen. Nem értem miért, de amikor a szobájában voltam, akkor jó érzés töltött el és lassan még mosolyogni is kezdtem. Ő nagyon jó kedélyű volt és hihetetlenül közvetlen! Mindig volt rám pár perce – nekem ő jelentette a kapcsolatot a világ felé. Néha adott egy-két apróságot: csokit vagy egy szál virágot, esetleg egy szép sálat. Már egy hónapja találkozgattunk reggelente, amikor meghívott egy közös vacsorára – ezúttal élőszóban, ugyanis ráragadt pár magyar szó, ahogy rám is pár holland. Nem értem miért, de egyből igent mondtam. Este nagyon csinosan öltözött fel és finoman megpróbált meghódítani. Akkor bevallottam neki az egész múltamat, ő pedig olyan megértő volt, ahogy addig senki más. Emlékszem, hogy még arra is engedélyt kért, hogy megsimogassa a kezemet. Ott ültünk egymás mellett és láttam rajta az őszinte rajongást. Hamarosan engedélyt kért arra is, hogy megcsókoljon. Furcsa volt és különös, de jól esett. Semmi más nem volt, csak ez az egyetlen csók. A vacsora után hazakísért és közben már őszintén ölelkeztünk össze, majd a házunk kapujában újra csókolóztunk. Én azt hittem, hogy mást is akar, de nem! Búcsúzott és visszament a szállodába.

Nem hittem volna, de így megesett, hogy szerelmes lettem. Jól esett ránézni, minél több időt vele tölteni. A kollégáim szerint is kivirultam. Egyszer még egy gyenge kis sminket is felraktam miatta, de a fényképezést továbbra sem tűrtem el. Már jó két hónapja találkozgattunk, amikor kicsit vissza kellett mennie Hollandiába, de nekem rettenetesen hiányzott. Egy hét múlva, vasárnap este jött vissza. Én már nem türtőztettem magam és ott aludtam nála. Nagyon furcsa volt a szerelmeskedés, de Sam annyira óvatos volt, hogy az hihetetlen. Mindenestül az övé lettem!

Másnap reggel letérdelt elém és megkérte a kezem. Egy hónap múlva tartottuk az esküvőnket Leidenben, egy szép holland városban. Azóta ott élünk nagy-nagy boldogságban. Még a hazai rokonaim is elfogadták kettőnk kapcsolatát.

Csak azt sajnálom, hogy Magyarországon nem lehetett esküvőnk. Ja, lehet, hogy ezt nem mondtam, de Sam teljes neve Samantha. Ő ugyanis egy nő!

A boldog Jeanny